Női kézi: a fővároson belül válthat klubot az FTC átlövője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.09.24. 10:22
null
Malovics az FTC-ből az MTK-ba kerülhet (Fotó: Török Attila)
A montenegrói Vijesti értesülése szerint a Ferencváros jobbátlövője, Djurdjina Malovics az MTK női kézilabdacsapatában folytathatja pályafutását.

 

A 23 éves balkezes játékos hiányposztra érkezett tavaly nyáron az FTC-hez, azonban 2018 októbere után az idény további részében már nem számíthatott rá Elek Gábor, miután sarokcsontkinövés okozta fájdalmai miatt előbb kezelésekre szorult, majd idén januárban meg is műtötték.

Közben a Fradi megszerezte Klujber Katrint a posztjára, aki egyből elkapta a fonalat, a Bajnokok Ligájában is letette a névjegyét. Malovics a felkészülési időszakot újra panaszmentesen kezdhette meg, de az előkészületi meccseken, majd a bajnokikon is csak rövidebb időszakokra került a pályára, így nem tudott formába lendülni.

A Vijesti cikkében a montenegróiak reményüket fejezik ki, hogy az MTK-ban magára talál, mert a válogatottban nagy szükség lenne rá, tekintve, hogy a győri Katarina Bulatovics már a pályafutása vége felé közeledik.

Az FTC (átigazolási sajtóhíreket az FTC nem kommentál, a Fradi.hu honlapon bejelentett hírek tekinthetőek hivatalosnak.) és az MTK egyelőre nem adott hírt a klubváltásról, de ebben az is közrejátszhat, hogy Malovics jelenleg hosszú kihagyást követően újra a montenegrói válogatott rendelkezésére állhat.

Legfrissebb hírek

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
13 órája

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49

Legutóbb Balatonfüreden kézilabdázó irányítót igazolt az ETO

Kézilabda
2026.01.27. 10:13

Emily Vogel: Kellett némi idő, hogy alkalmazkodjunk Jesper Jensen taktikájához

Kézilabda
2026.01.26. 06:33

A Ferencváros a második félidőben állva hagyta a Ljubljanát

Kézilabda
2026.01.24. 17:32

Női kézilabda: a Fradi sportigazgatója szerint a távozók is maradtak volna; Glauser az utolsó pillanatban döntött

Kézilabda
2026.01.23. 11:24

Női kézilabda NB I: tartalékosan nyert az FTC, ismét ikszelt Fehérváron az Esztergom

Kézilabda
2026.01.21. 20:19

Női kézilabda: az FTC négy játékos távozását is bejelentette, teljes a keret

Kézilabda
2026.01.20. 14:40
Ezek is érdekelhetik