Női kézilabda: világbajnok francia jobbszélsőt szerződtetett a DVSC

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.01.29. 17:53
Alicia Toublanc (Fotó: Imago Images)
A női kézilabda NB I-ben érdekelt DVSC a hivatalos honlapján közölte, hogy szerződtette a világbajnok francia jobbszélsőt, Alicia Toublanc-t.

A hajdúsági együttes 2027-ig szóló szerződést kötött a 28 éves játékossal, aki a román Valcea csapatától érkezett a DVSC-hez.

Igen, játszottam már a DVSC ellen a Bajnokok Ligájában, még a Brest játékosaként, bár a debreceni meccs nem túl jó emlék, hiszen kikaptunk, és ugye nemrég az Európa-ligában is találkoztunk, akkor már a Valcea kézilabdázója voltam. Mindkét alkalommal nagyon jó benyomást tett rám a Debrecen. Jó játékosokból álló, harcos csapat, ami szerintem nagy dolgokra lehet képes. Tudom, hogy a kulcsjátékosok maradnak jövőre is, ami szerintem fontos, mert az ad stabilitást egy csapatnak, de tudom azt is, hogy lesz még érkező rajtam kívül is, szóval jó kis csapatunk lesz” nyilatkozta a klubhonlapnak Alicia Toublanc.

Szabó Nina kontraktusát meghosszabbította a klub
Az új szerződés 2027-ig szól – a klub saját közlése szerint így szeretné kifejezni bizalmát az októberben keresztszalagszakadást szenvedő játékos felé, akinek eredetileg a jelenlegi idény végén járt volna le a megállapodása.

 

 

Legfrissebb hírek

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
12 órája

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43

Mindkét vezetőedzőt kiállították az ETO–DVSC meccs feszült hosszabbításában

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 18:51

Kétgólos hátrányból, a 95. percben egyenlített az ETO a DVSC ellen a paprikás hangulatú rangadón

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 18:11

Az Esztergom kettő, a Budaörs hat góllal nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.01.31. 17:42

Vingler László: A Debrecen ellen sem kell spórolni a futással

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:48

Női kézilabda NB I: a Vác már meg is nevezte az új vezetőedzőjét

Kézilabda
2026.01.31. 11:33
Ezek is érdekelhetik