Óriási lehetőség mindkét félnek – Szendrei Zoltán jegyzete

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
2025.03.29. 23:28

ÚGY TÉR VISSZA Veszprémbe Palasics Kristóf, hogy a következő idényben már biztosan kilép az Építők kötelékéből. Ez elsőre furcsának tűnhet, de a fiatal játékos lisszaboni kölcsönszerződését a magyar bajnok éppen az ilyen vis maior esetek miatt kötötte meg úgy, hogy szükség esetén visszarendelhesse őt. A dán Mike Jensen kiújuló sérülésével kapcsolatban a legutóbbi válogatott szünetben elvégzett orvosi vizsgálatok megállapították, hogy az egészségi problémája krónikus, nem terhelhető. Fontos megemlíteni, hogy a klub nem bontott vele szerződést, mindent megtesz annak érdekében, hogy az új idényben ismét teljes értékű tagjaként segíthesse társait. Meggyőződésünk, hogy a 22 éves kapussal csak erősödik a Veszprém, Jensennél jobb képességű a következő évtized egyik legígéretesebb hálóőre.
„Óriási lehetőség számomra, hogy csatlakozhattam a One Veszprém csapatához, amellyel itthon és Európában is a legrangosabb trófeákért küzdhetünk” – nyilatkozata alapján maga a főszereplő is tisztában van vele, hogy minden idők talán legerősebb Veszprémjében védhet a következő két és fél hónapban. Személyében Ligetvári Patrik mellett még egy magyar válogatott játékos veheti fel a rekordbajnok mezét, amivel biztosan szimpatikusabbá válik a semleges szurkolók szemében is az együttes.

Neki is hatalmas lehetőség ez, hiszen minden esélye megvan rá, hogy az elmúlt négy évet különböző helyeken kölcsönben eltöltő Palasics bajnoki, kupa- és akár Bajnokok Ligája-trófeával távozzon Veszprémből. Ismerve a munkamorálját és a céltudatosságát, nem rajta fog múlni, hogy meglesz-e a történelmi siker. Fiatal kora ellenére a gondolkodásmódja pontosan olyan érett, mint kortársai közül a Kielben játszó Imre Bencéé vagy az ősztől Plockban csapattársakként játszó Fazekas Gergőé és Ilic Zorané.

Mindannyian tudják, hogy abban az életkorban, amelyben vannak, az a legfontosabb, hogy a pályán legyenek és ne a kispadot koptassák – és lehet, hogy Palasics ezt a játékidőt nem kapta volna meg fél évvel ezelőtt, de most biztosan meg fogja! Hősünk szeretne minél több kézilabda-kultúrával megismerkedni, és az Európa-szerte megszerzett tudást a nemzeti csapatban kamatoztatni, hogy meglegyen végre az a hőn áhított érem, ami a generációjában egyébként benne van. A spanyol és a portugál kézilabdába már belekóstolt, a nyártól jöhet a német, a Melsungenben hétről hétre a világ legjobb bajnokságában védhet.

De előtte még a magyar sztárcsapattal van küldetése.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
10 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
10 órája

Örök Öcsi bácsi – Deák Zsigmond publicisztikája

Ökölvívás
2026.08.10. 23:45

Már van a bírónak videója! – Bobory Balázs jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 23:45

Kártyák a pakliban – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2026.08.09. 22:39

Egymásra hangolva – Jakus Barnabás jegyzete

Úszás
2026.08.09. 22:39

Reális, hogy a Real is – Malonyai Péter jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 23:02

Királyváró – Bodnár Zalán jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 22:59