Az FTC is reagált, Jesper Jensen szerint félreértelmezték a szavait

D. S. B.D. S. B.
2025.04.08. 15:48
Jesper Jensen szerint félreértelmezték a szavait (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, nyártól a dán Jesper Jensen veheti át az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapatát. A szakember a minap egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy ha nem javul a felesége egészségi állapota, nem jön a zöld-fehérekhez, ám most a klub honlapján Jensen magyarázatot adott a szavaira.

A dán női kézilabda-válogatottat irányító Jensen kihagyta a nemzeti csapat legutóbbi találkozóját, mert vérröggel küzdő feleségét műtötték.

„Most már jobban mennek a dolgok. Hosszú küzdelem volt, és hosszú út áll még előttünk, de már látszik a fény az alagút végén. A feleségem kemény és kitartó, vigyázunk egymásra, amennyire csak tudunk” – mondta Jesper Jensen, aki felesége állapotára is kitért, ugyanis a Magyarországra költözése is függ ettől.

„Ha nem érzi jól magát, akkor nem megyek Magyarországra. Elvégre vannak fontosabb dolgok is a sportnál és a munkánál” – hangsúlyozta Jensen, aki most az FTC honlapján világított rá kijelentése hátterére.

Kézilabda
2025.04.07. 20:10

Ha nem javul a felesége állapota, mégsem jön a Ferencvároshoz Jesper Jensen

A 47 éves tréner már értesítette döntéséről a magyar klubot.

„Várom már a nyarat, hiszen különleges projekthez kapcsolódok, és már jó ideje azon dolgozunk, hogy az első perctől gördülékenyen menjen minden. Sajnálom, hogy a napokban félreértelmezték a meglehetősen hosszú sajtótájékoztató végén elhangzott szavaimat, amikor arra a kérdésre válaszoltam, hogy mi lenne a lehető legrosszabb forgatókönyv a feleségem sérülésével kapcsolatban. Nehéz időszakon vagyunk túl, de szerencsére napról napra javul az állapota, és bízom benne, illetve minden jel arra utal, hogy a következő hónapokban is ez a tendencia folytatódik. Természetesen nagyon fontos számomra a családom, ám az elhatározásom nem változott: a Ferencváros edzője szeretnék lenni 2025 nyarától” – fogalmazott a nyártól Allan Heinét váltó Jesper Jensen.

Kézilabda
2025.01.14. 10:08

Jesper Jensen veszi át az FTC női kézicsapatának irányítását – hivatalos

A dán válogatottal szerződést bontó szakember az idény végén távozó Allan Heinét váltja a fővárosi zöld-fehéreknél.

 

Legfrissebb hírek

Miattuk lesz fényes a sportág jövője: a 15 legtehetségesebb 22 éven aluli női kézilabdázó

Képes Sport
10 órája

„Ez egy megnyert pont” – Győri-Lukács Viktória

Kézilabda
10 órája

Dzsudzsák-öröm és debreceni pontmentés a Groupamában

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 21:56

Női kézilabda NB I: Székesfehérváron nyert az újonc MTK

Kézilabda
2026.10.10. 19:43

Egy 95. perces Dzsudzsák-tizenegyessel harcolt ki döntetlent a DVSC a Ferencváros otthonában

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 18:55

Kettős vereséggel búcsúzott a női kézilabda El-selejtező első fordulójában a Vác

Kézilabda
2026.10.10. 16:00

Plamen Andreev: lusta csatárból lett jó kapus

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 12:23

Borbély Balázzsal első hazai bajnoki győzelmére készül a Ferencváros – a Lokit fogadja

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 10:48