Presztízspárharc – Szendrei Zoltán jegyzete
A LEGNAGYOBB RIVÁLIS ellen még akkor is különleges pályára lépni, ha nem biztos, hogy játékerőben éppen azonos szinten állnak. Most valami hasonlót érzünk a magyar és a román női kézilabda-válogatott soron következő világbajnoki összecsapásával kapcsolatban is. Szerencsére a mi nemzeti csapatunk az, amelyiket legalább egy szinttel magasabban lévőnek tartunk.
Eddig 102-szer játszottunk keleti szomszédunk ellen, a mérleg 59 győzelem, 9 döntetlen és 34 vereség. Csak a tétmérkőzéseket figyelve 27-ből 17-et mi nyertünk meg, tízet elveszítettünk. A párharc legutóbbi, 2024. december 8-i fejezetét nem volt kérdés, hogy megnyerjük. A 37–29-es győzelemhez vezető hatvan percben szépen, fokozatosan léptünk el a 2020-as években a középmezőnyből kitörni képtelen riválisunktól.
Ha az időben visszafelé haladunk, megannyi szép és fájó emlék ugrik be. A 2019-es vb-n Jacurisóban a csoportkör utolsó fordulójában a szünetben hat góllal vezettünk, de minden idők egyik legjobb balátlövője, Cristina Neagu nyolc másodperccel a vége előtt hétméteresből megnyerte Romániának a meccset. Az ellenfél legendája ezzel az Elnök-kupára száműzött minket, Kim Rasmussen szövetségi kapitányt pedig a szövetség HR-osztályára…
Ennél sokkal felemelőbb, euforikusabb élmény volt a 2014-es Eb-n 20–19-re legyőzni őket – a helyszín ugyanúgy Debrecen volt, mint a tavalyi kontinensviadalon. Két évvel azelőtt Újvidéken a norvég Karl Erik Böhn irányításával 25–19-es diadalnak örülhettünk. A nem sokkal később elhunyt szövetségi kapitány rövid időre új szemléletet hozott a magyar kézilabdás közösségbe, e sorok szerzőjének a személyiségéhez is sokat adott, pedig személyesen sajnos egyszer sem találkozhatott vele.
Vagy ott volt a 2008-as pekingi olimpiai negyeddöntő, amikor a románoknál a nemzetközi vélekedés szerint is összeállt egy aranyesélyes generáció. Luminita Dinu, Ramona Maier, Cristina Neagu, Aurelia Bradeanu, Ionela Stanca, Carmen Amariei mind-mind ikonnak számított a határon innen, de leginkább azon túl. Azonban aznap valami átkattant a mieinkben, és Görbicz Anitáék 34–30-ra meglepték a favoritot. Ami akkortájt a férfiválogatott 2012-es Izland elleni őrült sikere volt, a női válogatottnak ez.
„Természetesen” 2004-ben is legyőztük őket egy debreceni Eb-meccsen, 2003-ban a vb-menetelés során, 2000-ben pedig az Eb-aranyig vezető út utolsó előtti állomásán, Bukarestben sikerült diadalmaskodni. És akkor még csak az ezredfordulóig mentünk vissza ebben a szándékosan pozitív múltidézésben.
A NEMZETI SPORT MUNKATÁRSAINAK TOVÁBBI VÉLEMÉNYCIKKEIT ITT OLVASHATJA!
