Rossz vicc – Vincze Szabolcs jegyzete
MI KÖTI ÖSSZE Ausztriát, Hollandiát, Svájcot és Magyarországot? Az, hogy egyik ország válogatottja sem vesz részt a 2027-es férfi kézilabda-világbajnokságon… Ez elsőre úgy hangzik, mintha valami vicc akarna lenni, de még véletlenül sem az.
Gyorsan szögezzük le: eszem ágában sincs mosdatni, pláne felmenteni a magyar válogatottat. A tény az, hogy 2015 óta először nem harcolta ki a vébérészvételt, ami még akkor is ciki, ha egyébként a szerbek ellen kemény ki-ki csatát vívott. Csak hát ugye elveszítette, a vereség pedig vereség, azt nem kell magyarázni. A Magyar Kézilabda-szövetség, az edzői stáb és a játékosok felelőssége megkérdőjelezhetetlen, bár hozzáteszem, szerintem nagy hiba lenne Chema Rodríguez munkásságát az első és egyetlen elveszített kvalifikációja alapján megítélni, hiszen előtte minden alkalommal sikerrel járt, és a nevéhez fűződik a magyar válogatott valaha volt legjobb Európa-bajnoki szereplése, a 2024-es ötödik hely.
Önmagában is szomorú helyzet, hogy a szabadkártyában kellett bíznunk, amelynek odaítélése viszont újfent bizonyította, hogy globális szinten óriási bajban van a sportág. A Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) a 81 éves, a pozíciójához foggal-körömmel ragaszkodó Haszan Musztafa csapdájában vergődik, aki 26 éve irányítja a szervezetet, hosszabb ideje, mint elődei közül bárki, és egészen biztosan nem az ő nevéhez fog fűződni a sportág világszintű megújítása. Sőt, a gyakorlat azt mutatja, hogy egy személyben dönt mindenről, és azt tesz milliók kedvenc sportágával, amit csak akar.
Nincs nekem bajom a vébéújonc török válogatottal, sem Szaúd-Arábiával, amely ha ki is jut a vébékre, általában az Elnök-kupák lelkes és biztos résztvevője, sőt, lassan talán rekordere is, de hogy a szabadkártya odaítélésénél nem a szakmai érvek döntöttek mellette a holland, az osztrák vagy a magyar nemzeti csapattal szemben, az egészen biztos.
Kontinensünk dominanciája a kézilabdában kézzelfogható, látványosságban, iramban, izgalomban és népszerűségben egyetlen földrész sem veszi fel a versenyt Európával – ha az IHF minél érdekesebbé akarná tenni a vébét, annál több európai csapat részvételéről gondoskodna. De a jelek szerint valamiért nem ez a fontos, és valamit mindenképpen bizonyított nekem a szabadkártyák mostani odaítélése: hogy a világszövetségnek, főleg a vezetőjének nem a sportág az első, és ne legyenek illúzióink, a szabadkártyának ára volt.
Most majd nagyokat izgulhatunk a Szaúd-Arábia–Olaszország vagy a török–chilei rangadón. Persze az irónia most nem megoldás, és a vérlázító döntés a hazai sportágat nem menti föl, de akkor is nagyon elszomorító. Az elején azt írtam, ez nem vicc, de közben rájöttem, hogy mégis az. Egy nagyon rossz vicc.

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

A semmi… – Vincze András jegyzete

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Nem csak a rangsor számít – Thury Gábor jegyzete

Európai kézilabdaligák: Palasicsék legyőzték a Magdeburgot




