Szép szolnoki szilveszter

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
2003.01.01. 20:07
Címkék
Igazi szenzációval zárult a kosarasoknál az óév és a női Magyar Kupa nyolcaddöntője: a Szolnoki MÁV-Coop SE kiverte az előző kiírás finalistáját, a bajnoki címvédő GYSEV-Orsit. Méghozzá úgy, hogy első számú centere, Ana Perovics egy kellemetlen lábsérülés miatt messze nem volt teljes értékű harcos, a hetek óta harcképtelen bedobót, Nyírő Beátát pedig továbbra sem küldheti pályára Tapodi Péter vezetőedző.
Az a hét játékos viszont, akit pályára küldött a soproni vasutasok ellen, maximálisan meghálálta a bizalmát, így aztán volt mit ünnepelni a Tisza partján szilveszterkor. Az eddig is várakozáson felül szereplő szolnokiak egyébként leginkább kitűnő védekezésüknek köszönhették a szép sikert, hiszen kevés csapat mondhatta el magáról az utóbbi időben, hogy mindösze 51 pontot tudott dobni neki a GYSEV.Az élet azonban megy tovább, sokáig nem ülhetnek a babérjaikon a szolnokiak, mert szombaton nyakukon a következő bajnoki mérkőzés – mit tesz isten, éppen Balogh Juditék ellen, akiknek így hamar alkalmuk adódik a viszszavágásra. Visszatérve a Magyar Kupára, ott február elsején vág neki a versenyben maradt nyolc csapat (az A-csoportos Atomerőmű-KSC Szekszárd, BSE-ESMA, Diósgyőri KSK, MiZo-Pécsi VSK, Soproni Postás, Szeviép-Szeged, Szolnoki MÁV-Coop SE és a B-csoportos Csata DSE) a negyeddöntőnek, ahol már oda-vissza vágós rendszerben küzdenek a felek a négyes döntőbe kerülésért.
Legfrissebb hírek

„Az ukrán válogatott messze nem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
6 perce

Átrok Zalán vezérszerepben tündökölne az U21-ben

Magyar válogatott
9 perce

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
11 perce

Angyal Dániel: A barátaimmal is kemény vagyok a vízben, de ugyanezt várom el tőlük is

Vízilabda
22 perce

Bondárnak az elődöntő jelentette a végállomást Szöulban

Tenisz
29 perce

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
39 perce

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
1 órája

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
1 órája