Most nem kell utazni
Fájó szívvel bár, de a realisták Sopronban és Pécsett is lemondtak a csoportmásodik hely megszerzéséről. Öt fordulóval a csoportküzdelmek vége előtt ugyanis mindkét magyar csapat olyan helyzetbe került a női Euroligában, hogy csak hatalmas bravúrok és mindemellett óriási szerencse segítségével előzhetné meg az előtte álló vezető kettős valamelyikét, sőt jelen állás szerint a GYSEV-Orsi még abban sem lehet biztos, hogy egyáltalán továbbjut a negyeddöntőbe.

Az orosz Okszana Zakaluzsnaja (12) jelenleg a GYSEV-Orsi egyetlen igazi centere

Az orosz Okszana Zakaluzsnaja (12) jelenleg a GYSEV-Orsi egyetlen igazi centere
Nélküle viszont már egészen jól elboldogultak az utóbbi időben Baloghék, akik kénytelenek hozzászokni ahhoz, hogy a normálisnál nagyobb teher hárul a mezőnyemberekre a centersor létszámproblémái miatt. És most itt az újabb csapás, ugyanis a szombati, Zala Volán elleni bajnokin megsérült Jana Lichnerová, a szlovák középjátékos, akit éppen a zalaiaktól igazoltak át a soproniak centergondjaik enyhítése végett az előző esztendő decemberének végén. A huszonhetedik évében járó kosarasnőnek a térdszalagja húzódott meg, és így játéka legalábbis kétségessé vált a szerdai, Valencia elleni összecsapáson. Pedig a spanyolok erősek, nagyon erősek, olyannyira, hogy november közepén huszonegy pontot vertek az akkor betegségek által tizedelt GYSEV-re…
Ha netán kikapna, kikerülne a csoportból tovább lépő első négy helyezett közül a magyar bajnok, a másik ágon viszont valamelyest kedvezőbb a MiZo-Pécsi VSK helyzete. Egyrészt eggyel több pontjuk van a pécsieknek, mint soproni kolléganőiknek, másrészt a tabella alsóbb régióiból sem támadják őket annyian, mint a zöld-sárgákat. Most viszont teljesen függetlenül minden mellékkörülménytől győzniük kell a jugoszláv bajnok Buducsnoszt Podgorica elleni találkozón, hogy megszilárdítsák helyüket az élcsoportban, és megőrizzék pontelőnyüket a gazdag orosz sztárcsapattal, a Jekatyerinburggal szemben.
Biztató jelnek tekinthető, hogy a montenegróiak a hét végén rangadót veszítettek hazájuk pontvadászatában, amiáltal Jokovicsék elveszítették veretlenségüket, és visszaestek a második helyre. Legyőzőjük a jelenlegi listavezető, a belgrádi Crvena zvezda volt (87–76), és annak is lehet jelentősége, hogy a mérkőzést vasárnap rendezték, vagyis az e heti itthoni bajnoki fordulóban szombaton pályára lépő PVSK egy nappal korábban letudta kötelezettségét. Aminek persze nem mindenki örült, Rátgéber László vezetőedző például még a BEAC elleni – amúgy a vártnál kicsit nehezebben megnyert – meccset követő nyilatkozatában is kihangsúlyozta boszszúságát, mondván, jobb lett volna elhalasztani a találkozót azok után, hogy a baranyaiak pénteken nagyon későn értek haza előző fordulóbeli lengyelországi euroligás fellépésükről.
A hosszú és fárasztó hazautazás bizonyára nem kellemes emlék Iványiék számára, abból viszont talán tudnak erőt meríteni a Buducsnoszt ellen, hogy kifejezetten biztató teljesítményt nyújtottak Pabianicében. Erre végre lehet építeni, ez már ad okot bizakodásra, akárcsak az, hogy a podgoricaiak még nem nyertek mérkőzést ebben az évadban az Euroligában akkor, amikor idegenben kellett pályára lépniük. Egyébként egyfajta önreklámként is felfogható a mostani meccs a fekete-fehérek szempontjából, mivel a Sport1 élő közvetítésének köszönhetően az egész ország nyomon követheti a labda útját – no meg remélhetőleg azt, hogyan kerekedik felül a magyar hölgykoszorú.
(A két csoport állását lapunk 19. oldalán tekinthetik meg.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik






