NBI - Fogarasi György: Mondjanak le!

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
2003.03.16. 20:39
Címkék
A múlt szombati játéknapot követően hétfőn rendezik meg a női bajnokság 19. fordulójának hátralévő összecsapásait.Furcsa időpont, ritkán láthatunk a hét első napján első osztályú kosármeccseket idehaza, most azonban rögtön kettőt is, aminek az Euroliga negyeddöntője az oka: a MiZo-Pécsi VSK-nak és a GYSEV-Orsinak is gyötrelmes hete volt, hiszen kétszer is meg kellett mérkőznie bombaerős ellenfelével, a francia Bourges-zsal, illetve a cseh Brnóval. Hétfőre pedig valamelyest rá tudtak pihenni a pécsiek és a soproniak az itthoni megméretésre, ami azért valószínűleg egyikük számára sem lesz sétagalopp, hiszen ki ne tudná, hogy hazai pályán a GYSEV-et vendégül látó Diósgyőr, valamint a PVSK-t fogadó BSE is képes meglepetésekre.De már a kezdés előtt is beszélhetünk egy meglepetésről, ugyanis Fo-garasi György, a városmajoriak technikai igazgatója levelet írt a honi szövetség elnökségének, amelyben nehezményezi az időpontmódosítást – eredetileg vasárnapra volt kiírva a meccs –, illetve főleg annak módját, körülményeit."Meglepődve és megdöbbenve értesültünk,hogy anői alszövetség intézőbizottságának határozata alapján a március tizenhatodikára kiírt BSE–PVSK és a DKSK–GYSEV női bajnoki mérkőzést egy nappal később, azaz hétfőn kell lejátszani. Erről Miskolcon,a Magyar Kupanégyes döntőjén Nyíri Dezső, anői liga elnökeszóbantájékoztatott. Hivatalos értesítést a testület ehatározatárólamainapignemkaptunk. Kérjük az MKOSZ elnökségét, hogy tekintettel az idő rövidségére,soron kívül vizsgáljafelüla határozatot,biztosítsa apályaválasztócsapat jogait,és minden résztvevő csapat számára egyenlő feltételeket teremtsen abajnokság befejezéséhez” – áll többek között a lapunk szerkesztőségébe is eljuttatott levélben.Ezek után következik az indoklás, amelyben Fogarasi kifejti, hogy az eredeti mérkőzésnap megváltoztatását a baranyaiak képviselője korábban telefonon kérte a BSE-től, de ebbe a fővárosiak nem egyeztek bele.Egyrészt, mert a bajnoki program rögzítésekor éppen a vendégek kérésére került vasárnapra a találkozó, másrészt mert a piros-fehérek vezetőjének emlékei szerint Iványiék rendre vasárnap játszottak a honi pontvadászatban a hétközi euroligás fellépéseik után. Ám a legjobban azt sérelmezik a fővárosi egyesület illetékesei, hogy az időpont-módosításról folyó tárgyalásokról sem a női alszövetség versenybizottsága, sem az intézőbizottság nem küldött értesítést a Városmajorba.Vagyis a budapestiek fülébe csak informálisan jutott el a meccsidőpont megváltoztatásának híre.Fogarasi szerint ezzel az IB "durván beavatkozott a bajnokság menetébe, indokolatlanul felborítva azt, és megsértette a fair play szellemét, a bajnokságban minden résztvevő csapat számára egyenlő feltételek biztosításának lehetőségét”, ezért kéri a meccs eredeti időpontjának visszaállítását.És mindemellett szankciókat sürget a liga intézőbizottsága ellen, illetve főleg az elnökével, Nyíri Dezsővel szemben, aki – megint csak a BSE elöljáróját idézve – "semmibe vette egyesületünket,megaláztacsapatunkat,morálisan lejárattaabajnokságot.Eljárásánakmódjával, ehatározattal a MiZo-Pécsi VSK és aGYSEV-Orsiszekértolója lett, kiszolgáltatvaatöbbi résztvevőt. Ezzel bizonyította, hogy képtelenaklubokésazMKOSZ elnöksége által elfogadott versenykiírást betartatni, ésannakszellemébendönteni. Ezért kérjük anőiligaelnökétés az IB tagjait, akikstatisztáltake döntéshez, hogy mondjanak le.”Kemény szavak, íme egy újabb vihar a magyar női kosárlabda amúgy sem túl csendes tengerén. Egyébiránt úgy tudjuk, a meccset hétfőn lejátszszák, és Nyíri Dezső sem adta be a lemondását…
Legfrissebb hírek

„Az ukrán válogatott messze nem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
13 perce

Átrok Zalán vezérszerepben tündökölne az U21-ben

Magyar válogatott
16 perce

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
17 perce

Angyal Dániel: A barátaimmal is kemény vagyok a vízben, de ugyanezt várom el tőlük is

Vízilabda
29 perce

Bondárnak az elődöntő jelentette a végállomást Szöulban

Tenisz
36 perce

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
45 perce

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
1 órája

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
2 órája