Rátgéber is jelölt volt
A Pécsi VSK-t irányító Rátgéber Lászlót is megkereste a bourges-i nôi kosárlabdaklub, miután lemondott vezetôedzôje, Olivier Hirsch. „Valóban szerettek volna elcsábítani tíz év után Pécsrôl, és én nagy megtiszteltetésnek vettem a felkérést. Viszont egyrészt 2005-ben jár le a szerzôdésem, másrészt túl sok munkát fektettem az itteni csapatépítésbe ahhoz, hogy máshova szerzôdjek” – mondta az MTI-nek a baranyaiak mestere. A távozó Hirsch helyét végül Pierre Vincent foglalta el a kispadon.
Csupán félidőnyi izgalom
Nem, nem bajnoki döntő, pedig a PVSK és a GYSEV csapott össze a honi női rájátszás keretében. Idestova hat esztendeje, 1997 óta nem fordult elő, hogy ne a pécsi és a soproni vasutasok játsszák a finálét, az idén viszont biztos, hogy valamelyikük lemarad az aranycsatáról. Ennek okai főleg a GYSEV váratlan bukdácsolásában keresendőek, és bár Iványiék is hullajtottak el pontokat az alapszakasz során, ők a fontos meccseiket rendre megnyerték.


Maradjunk annyiban, tévedésgyanús szituáció volt, és sajnos nem az egyetlen ilyen a két euroligás sztárcsapat rangadóján.
A harmadik játékrész elején aztán nagyon nekidurálta magát a Pécs. Először is egy gyors 7–0-s rohammal megadta a negyed alaphangját, majd Béres és Károlyi dupláját, valamint Ujvári tripláját újabb hazai kosarak követték, miközben odaát teljes volt a gólcsend. Iványiék tökéletesen levédték a soproniak kulcsembereit, akik borzalmas, 1/14-es dobóteljesítménynyel rukkoltak elő ebben a tíz percben – így pedig nem lehet a PVSK-t megverni. Az addig oly szoros és izgalmas meccs kezdett csendessé válni, amit persze a pécsi közönség a legkevésbé sem bánt.
Branzova és Károlyi csuklója villant a záró negyed elején, ami összesen hat pontot hozott a fekete-fehérek konyhájára, tekintve hogy mind a két kosár három pontot ért. A triplákat követően már tizenkilenc ponttal vezetett a vendéglátó, vagyis eldőlt a mérkőzés. A baranyaiak azonban nem vettek vissza a tempóból, sorra kosárral, méghozzá látványos kosárral fejezték be akcióikat, még szebbé téve szurkolóik húsvéti ünnepét. Végezetül ne menjünk el szó nélkül néhány fontos adat mellett: a dobószázalékok

A kép szerint akadt, ami nem tetszett Rátgébernek, ám az eredménnyel elégedett lehet
Mestermérleg
Rátgéber László: – Az első félidőben meglátszott rajtunk a háromhetes kihagyás miatti ritmustalanság. Ahogy javult, egyúttal keményebbé vált a védekezésünk, úgy jöttünk fel támadásban is.
Natália Hejková: – Négy pont egy negyed alatt borzasztóan kevés egy ilyen öszszecsapáson. Nagyon sok hibát követtünk el támadásban.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik








