Még két hét haladékot kért

M. A.M. A.
2003.05.21. 22:11
Címkék
Postás, Postás és megint csak Postás. A megszámlálhatatlanadik cikk, a megszámlálhatatlanadik haladék: szerdára ígért választ Fűzy Andrásnak, a zöld-fehérek elnökének egy nagy nyugat-magyarországi cég első számú vezetője, és a válasz abból állt, hogy a befektetőjelölt újabb két hét türelmi időt kért.
De legalább most megtudtuk, hogy az illető úriember nem más, mint Tarsoly Csaba, a Quaestor Rt. elnök-vezérigazgatója, aki most annyit mondott a Soproni Postás elöljárójának, hogy még két hétre szüksége van, mert más vállalkozókkal és partnereivel is egyeztetnie kell ebben a kérdésben, egymaga nem tudja felvállalni a döntést a jelenlegi helyzetben."Tovább folytatjuk a megbeszéléseket a másik befektetőjelölttel, amely egy országosan ismert elektronikai értékesítéssel foglalkozó cég, és amelynek vezetősége írásos ajánlatot, majd szándéknyilatkozatot tett, hogy a jövő évben üzemeltetné a Soproni Postás női kosárlabdacsapatát. Egy biztos, lesz Soproni Postás, csak az nem biztos, hogy Soproni Postás néven, és most már az is valószínűnek tűnik, hogy Sopronban marad az együttes” – fűzte hozzá a fentebb leírtakhoz Fűzy. És hogy a játékosoknak mi a véleményük? "Én valószínűleg addig nem fogok várni. Volt több ajánlatom, van egy klub, amelyikkel szimpatizálok, és nagy valószínűséggel ezt választom” – árulta el Eördögh Edit, a Postás egyik legjobbja, hogy neki mi az álláspontja az újabb határidővel kapcsolatban.
Legfrissebb hírek

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
34 perce

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
52 perce

Gyönyörű „rakéta”: elképesztő dobás döntött a török kosárbajnokságban – VIDEÓ

Kosárlabda
56 perce

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
1 órája

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
1 órája

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
1 órája

Izgalmas meccsre számít a norvég kézikapitány a magyarok ellen

Kézilabda
1 órája

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
2 órája