Visszaléptek a körmendiek

M. A.M. A.
2003.07.17. 21:05
Címkék
Rossz hír érkezett csütörtök délelőtt Körmendről, nagyon rossz: három nappal a sorsolás előtt férfibajnokságunk címvédője lemondta a szereplést az európai szövetség, a FIBA Europe által rendezett legrangosabb sorozatban, az Euroligában.
A magyarázat a szokásos, anyagi nehézségek miatt léptek vissza a lehetőségtől a vasi piros-feketék, akiknek fő támogatója, a Marc cipőgyár sorra bocsátja el dolgozóit, és további leépítéseket is kilátásba helyezett a térségben. Ezáltal könnyen előfordulhat, hogy a roppant népszerű gárda léte is veszélybe kerül, miközben az Euroliga lemondása miatt több meghatározó játékos távozásának veszélye fenyeget – azokról van szó, akik a nemzetközi porondra való kilépéstől tették függővé maradásukat."Óriási hiba a visszalépés, amelynek beláthatatlan következményei lehetnek a magyar férfi kosárlabda egészére, mivel emiatt sajnos valószínűleg jó ideig nem fog helyet kapni az első számú FIBA-kupában magyar csapat – kesergett Bodrogváry Iván, a honi szövetség főtitkára, aki így hiába lobbizott az egy szem helyért. – Az eredetileg az Európa-kupába nevezett Kaposvár átérezve a helyzet súlyát az első szóra vállalta volna a feljebb lépést, ebbe azonban már nem mentek bele a FIBA Europe illetékesei. Hiába, a hírek szerint vagy tíz együttes állt sorba a várólistán arra várva, hogy bekerüljön az Euroligába…”Nálunk bezzeg éppen ellenkező a tendencia. A férfikupákban kapott öt helyünkből mindössze kettőt használunk ki a Kaposvár és a Debrecen révén, míg a nőknél az euroligás PVSK és Orsi mellett a Diósgyőr, a Szolnok és a Szeged szerepel a második számú európai sorozatban. Egy helyet azért itt is elpocsékoltunk.
Legfrissebb hírek

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
34 perce

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
53 perce

Gyönyörű „rakéta”: elképesztő dobás döntött a török kosárbajnokságban – VIDEÓ

Kosárlabda
57 perce

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
1 órája

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
1 órája

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
1 órája

Izgalmas meccsre számít a norvég kézikapitány a magyarok ellen

Kézilabda
1 órája

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
2 órája