A csatabárd még nincs elásva

M. A.M. A.
2003.11.19. 22:52
Címkék
Csak nyúlik még egy kicsit ez a már tényleg rétestészta-hosszúságú ügy: Fogarasi György, a BSE technikai igazgatója elmondta, Honos Péter, a diósgyőri menedzsment vezetője nem az ő kifogásaira válaszolt előző napi számunkban a Gwen Jackson-ügy kapcsán.
A városmajoriaknak ugyanis két fő problémájuk van a történtekkel, az egyik, hogy amíg nem tisztázódott a játékos jogi helyzete, hogyan adhattak ki a honi kosarasszövetségben számára játékengedélyt, a másik pedig a DKSK és vezetői jóhiszeműsége.Ami sokszor szóba került az elmúlt hetek során, főleg a döntéshozatalok alkalmával, és amiről szerinte nem kellene beszélni, mivel Miskolcon pontosan tudtak a BSE Jacksonnal kapcsolatos szándékairól. Sőt tudniuk kellett a megállapodásról is, amelyről beszámolt az egész magyar sajtó, így lapunk is október 9-én, a diósgyőriek pedig csak majdnem egy héttel később kerültek a képbe, akkor, amikor az amerikai kosarashölgyet Magyarországra utaztatták október 15-én. Addig szó sem volt arról, hogy ők is szeretnék magukénak tudni a kitűnő képességű játékost, holott nyilván olvastak a városmajoriak szándékairól, illetve lépéséről.Arról, amit a budapestiek Fogarasi Györggyel az élen váltig állítanak, mégpedig hogy nemcsak megállapodtak, hanem szerződést is kötöttek Jacksonnal, a nagy távolságra való tekintettel a szokásoknak megfelelően faxon. És itt jön az a probléma, amire már dr. Nyíri Dezső, a női profiliga elsőszámú elöljárója világított rá, amikor a BSE és a DKSK által kötött megállapodások alján található aláírások összehasonlítását szorgalmaztuk: "Nincs az az írásszakértő, aki egy faxot hajlandó lenne megvizsgálni” – mondja a jogász végzettségű vezető. Aki halkan azt is hozzátette, úgy emlékszik, a liga intézőbizottsági ülésén, amikor az ügyet tárgyalták, még nem kérdőjelezték meg a fővárosiak a diósgyőriek jóhiszeműségét…
Legfrissebb hírek

„Az ukrán válogatott messze nem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
7 perce

Átrok Zalán vezérszerepben tündökölne az U21-ben

Magyar válogatott
11 perce

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
12 perce

Angyal Dániel: A barátaimmal is kemény vagyok a vízben, de ugyanezt várom el tőlük is

Vízilabda
23 perce

Bondárnak az elődöntő jelentette a végállomást Szöulban

Tenisz
31 perce

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
40 perce

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
1 órája

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
1 órája