Jackson-ügy: Igaz-e, vagy hamis…?

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
2003.11.19. 22:53
Címkék
A világhírű popénekesről, Michael Jacksonról messze nem beszéltek annyit az utóbbi időben Magyarországon, mint mostanság Gwen Jacksonról. Aki nem tudná: névrokona és honfitársa, hölgy és kosárlabdázó, mégpedig a jobbik fajtából, ezt bizonyítja, hogy a tengerentúli profiligában, a WNBA-ben is kipróbálhatta magát, és bár még csak pályafutása elején jár, már most akadtak emlékezetes megmozdulásai.
Mi tagadás, egyik mozdulatáról már nálunk is sokan megemlékeztek, pedig az nem is köthető a női NBA-hez, sőt a labdához sem nagyon. Arról van szó, amikor tollat ragadott, és aláírta a szerződését egy patinás magyar csapathoz – a kérdés már csak az, hogy valóban egy magyar csapathoz írt-e alá. Mert jelenleg kettő marakodik rajta, noha ő határozottan állítja, kizárólag Diósgyőrbe kötelezte el magát.Több mint egy hónapja már, hogy kirobbant erről a vita a DKSK és a BSE között, amely egyesület szintén magáénak követeli a játékost. Túl vagyunk már ez ügyben három tárgyaláson, Jackson pedig immár kilenc mérkőzésen a miskolci piros-fehérek színeiben. A sok mellébeszélés közben a lényeget azonban továbbra sem tudjuk biztosan: kit is illet valójában az ő játékjoga, hová írt alá ténylegesen, vagyis melyik szerződés, melyik szignó az igazi.És melyik a hamis…
Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
2 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
4 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
4 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
5 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
5 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
5 órája