Sorsolás volt Münchenben

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2003.11.28. 22:24
Címkék
A végéhez érkezett csütörtök este a FIBA Europe által rendezett női Európa-kupa csoportküzdelmeinek első köre, ha úgy tetszik, selejtezője, amelyben három magyar csapat volt érdekelve.
Örömmel nyugtázhattuk, hogy mindhárom klubunk megtette a magáét, és kivívta a továbbjutást kvartettjéből, a Diósgyőri KSK és a Szolnoki MÁV-Coop SE ráadásul első helyezettként, ami azért volt fontos, mert így kiemeltek lettek a pénteki, Münchenben megtartott sorsoláskor. Ez pedig azzal járt, hogy egy másik győztes mellett két csoportmásodikat kaptak új négyesükbe, merthogy december 11-én újabb csoportkör kezdődik el, hogy aztán a következő fázisban már a legjobb négy közé kerülésért csatázzanak a csapatok, de ez még odébb van.Egyelőre foglalkozzunk azzal, hogy a diósgyőriek a G-csoportba kerültek a francia Lille, a török Fenerbahce, valamint a német Dorsten mellé, aminek az az érdekessége, hogy utóbbi együttessel az első körben is összecsaptak már kétszer. A D-csoportba soroltatott szolnokiak Görögországba, Szerbiába és Oroszországba utazhatnak az Exarchion Athén, a Crvena zvezda, illetve a Kazany ellenfeleként, amit edzőjük, Tapodi Péter ekképpen kommentált: "Nem tűnik veszélyesnek.” Nem mondhatja el viszont ugyanezt a nem kiemelt Szeviép-Szeged trénere, a Tisza-partiak két korábbi elsőt is maguk mellé kaptak ugyanis a H-csoportba, amelynek mezőnyét az olasz Rovereto, a görög Glyfada és az orosz Dinamo Moszkva alkotja rajtuk kívül.Mivel az első kör után 24 csapat maradt versenyben, most hat darab kvartettet alakítottak ki a rendezők, és ahogy a klubnevekből is kitűnik, véget ért a regionális versengés, immár az összeurópai küzdelmek következnek. A negyeddöntőbe a hat csoportgyőztes és a két legjobb második kvalifikálja magát – mivel a jelenlegi mezőny egynyolcada magyar, ezt az arányt figyelembe véve bizakodhatunk benne, hogy klubjaink közül ott is érdekelve lesz valamelyik.Európa-kupa
Nők, középső főcsoport, 6. forduló.
Nők, középső főcsoport, 6. forduló.
A-csoport: BC Gustino Schnitzlplatzl Wels (osztrák)–Diósgyőri KSK 82–90, BG Dorsten (német)–ZKK Croatia Zagreb (horvát) 81–78. A végeredmény: 1. Diósgyőr 11 pont, 2. Dorsten 11, 3. Wels 7, 4. Zagreb 7. C-csoport: Delta ICP Kosice (szlovák)–Szeviép-Szeged 97–74, BC Universa Marburg (német)–ZKK Sibenik Jolly (horvát) 63–86. A végeredmény: 1. Kosice 10 pont, 2. Szeged 10, 3. Sibenik 10, 4. Marburg 6
(A csoportok első és második helyezettjei jutottak tovább, pontegyenlőség esetén az egymás elleni eredmények döntöttek.)
Legfrissebb hírek

Neymar újabb térdműtéte miatt legalább egy hónapig nem játszhat

Minden más foci
11 perce

ETO-játékosok viszik a prímet a 18. forduló válogatottjában

Labdarúgó NB I
28 perce

NHL: a Kraken kapusa 38 védéssel segítette győzelemhez csapatát

Amerikai sportok
53 perce

Kirsner Erika: Maximálisan elégedett vagyok a pályafutásommal

Kézilabda
1 órája

Öt magyar teniszező a legjobb 100-ban 2025 végén

Tenisz
1 órája

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
7 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
8 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik