Amerikai légiós a BSE-ben

M. A.M. A.
2003.12.02. 21:07
Címkék
Miután Gwen Jackson elvesztése fölött úgy-ahogy napirendre tértek  kénytelenek voltak , kedden új játékost igazoltak a BSE-ESMA női csapatának vezetői.
A legfontosabb paraméterek ugyanazok, mint az előző kiszemelt esetében: az új játékos amerikai, és a négyes poszton mozog a legotthonosabban, és még az is lehet, hogy jobb játékos, mint a végül Diósgyőrben kikötő erőcsatár. Wendy Palmer neve ismerősen csenghet a női kosárlabda honi barátai számára, egyrészt, mert néhány éve megfordult már hazánkban, amikor éppen a DKSK-tól idő előtt távozott szerinte hazájában jobban gyógyítható sérülése miatt, másrészt pedig, mivel a tengerentúli profiliga igazi klasszisáról van szó, aki több mint hat esztendeje játszik már a WNBA-ben. Mögötte van 211 hivatalos mérkőzés az amerikaiak nyári elitbajnokságában, amelyeken 11.2-es pont-, valamint 6.1-es lepattanóátlag fűződik a nevéhez, és egyszer – 2000-ben – még az All Star-gálára is meghívták."A Dinamo Moszkvában játszott legutóbb, és egy hete szabaddá vált, így került a látókörünkbe. Mi négyes-ötös posztra vettük” – mondta lapunknak Fogarasi György, a városmajoriak technikai igazgatója Palmer szerződtetésével kapcsolatban. Amely egyébként szintén nem ment zökkenőmentesen, mert az oroszok sokáig visszatartották a játékengedélyét, így a BSE elöljáróinak megint az európai szövetség közbenjárását kellett kérniük, és ez ezúttal meghozta számukra a várt eredményt: a FIBA Europe levele véget vetett a moszkvaiak akadékoskodásának. Ami így utólag csak azért bosszantó a piros-fehérek szempontjából, mert ha korábban jutnak hozzá a múlt hét óta náluk edző amerikai játékjogához, talán nem bukják el óriási meglepetésre a múlt szombati, Röhnisch-Foton Sopron elleni bajnokit. De legalább most már nem lyukas a keretük, végre nincs hiányposzt Déri Csaba edző keretében, aki egyébként nem tett le arról, hogy még egy légióst szerződtessen a szerb irányító, Vaszics, valamint az új szerzemény, Palmer mellé.
Legfrissebb hírek

„Az ukrán válogatott messze nem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
6 perce

Átrok Zalán vezérszerepben tündökölne az U21-ben

Magyar válogatott
9 perce

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
11 perce

Angyal Dániel: A barátaimmal is kemény vagyok a vízben, de ugyanezt várom el tőlük is

Vízilabda
22 perce

Bondárnak az elődöntő jelentette a végállomást Szöulban

Tenisz
29 perce

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
39 perce

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
1 órája

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
1 órája