Anderson vasárnap érkezik

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
2004.01.03. 22:18
Címkék
Nagy volt az ijedtség a pécsi szurkolók körében, amikor megtudták, hogy kedvenc csapatuk nemcsak a mérkőzést veszítette el Gdyniában még az előző esztendő decemberének közepén, hanem első számú centerét, Chantelle Andersont is. Az amerikai idegenlégiósnak ráesett a térdére Agnieszka Bibrzycka, a lengyelek, sőt az egész női Euroliga legeredményesebb játékosa, és a sérülés első ránézésre igen súlyosnak t
Részleges térdszalagszakadás – szólt az itthoni diagnózis, és többhetes pauzát írt elő számára a pécsiek orvosa, Anderson pedig hazautazott, egyrészt hogy megkezdje ezt a bizonyos pihenőt, másrészt hogy egyesült államokbeli doktorok is megvizsgálhassák. Nos, megtették, és a hírek szerint ugyanazt állapították meg, amit magyar kollégáik, azzal a kiegészítéssel, hogy szerették volna egy kontrollra visszarendelni a vasárnap reggel hazánkba érkező centert. Baranyában azonban inkább arra biztatják, bízzon az itteni orvosokban (is), no meg a PVSK szakvezetőjében, akinek a legkevésbé sem érdeke, hogy széthajtsa együttese egyik legjobbját."Ha lehet, már a BSE ellen pályára fog lépni, de egyelőre nem tudjuk, tud-e edzeni vagy játszani" – mondta percekkel a szombat esti edzés, és egy nappal a vasárnapi bajnoki mérkőzés előtt Rátgéber László, akinek centerposzton létszámgondjai vannak mostanság. Nemcsak Anderson miatt, hanem azért is, mert Ambrus Erzsébet makacs Achilles-ín-sérülése miatt 15 napot kihagyott, miközben továbbra sem jut hozzá a magyar bajnok a már két éve nála edző orosz tehetség, a 16 esztendős és kereken két méter magas Jekatyerina Lisina játékengedélyéhez. Így pedig mindöszsze a bolgár Albena Branzova és az őspécsi Keller Annamária maradt a négyes és az ötös posztra…
Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
4 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
6 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
7 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
7 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
7 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
7 órája