Katrina Hibbert újra Szolnokon

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2004.02.13. 21:00
Címkék
Visszatért Szolnokra Katrina Hibbert! A 25 esztendős, 178 centiméter magas ausztrál bedobó pénteken érkezett újra hazánkba, a MÁV-Coop SE vezetőinek hívására, és az idény végéig szóló szerződést írt alá a Tisza-partiakhoz.
"Volt egy pici ijedelmünk, amikor Csákány Emőke megbetegedett, és kihagyott két hetet. Nem tudtuk biztosan, mikor folytathatja a játékot, és mivel az Európa-kupában szeretnénk minél jobb eredményt elérni, nem akartunk elcsúszni egy banánhéjon a sorozat vége felé – indokolta a régi-új idegenlégiós leigazolását Gazdag Sándor, a csapatot működtető szponzori csoport vezetője. – Emő azóta szerencsére meggyógyult, de úgy döntöttünk, Hibbertre így is szükség lesz, hiszen nehéz sorozat vár ránk, a jövő héten például három fontos tétmecscsen kell helytállniuk a lányoknak. Az ausztrál kosarast jól ismerjük, jó játékos, szerette a várost, szerette a csapatot, a nyáron is csak azért nem maradt nálunk, mert akkor családi problémái hazaszólították. De most, hogy ezek elhárultak, az első hívó szóra jött, miután Ausztráliában befejeződött a bajnokság."Ahol egyébként beválasztották Hibbertet az idény válogatottjába, vagyis biztosan jó formában van a szolnokiak kedvéért két spanyol ajánlatot viszszautasító légiós. Hibbert amúgy Bjelica, Djelmis, Farmer és Perovics mellett a kék-sárgák ötödik külföldi játékosa ebben az évadban, vagyis a magyar bajnokságban egyiküket mindig pihentetnie kell majd Tapodi Péter edzőnek. Az Európa-kupában viszont mindannyian játszhatnak, akár már a jövő heti, La Spezia elleni negyeddöntőben is.
Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
6 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
7 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
7 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
7 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
7 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
7 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
8 órája
Ezek is érdekelhetik