Finálét ért a pécsiek nyugalma

Tudósítónktól TudósítónktólTudósítónktól Tudósítónktól
2004.05.09. 22:39
Címkék
Remek hangulat, de csak fél ház fogadta a két "ősi" riválist. Honos Péter, a diósgyőriek ügyvezető igazgatója a kezdés előtt kisebb csúcsot állított fel: hat virágcsokrot adott át a piros-fehérek ilyen-olyan alkalmat ünneplő tagjainak.
Egyperces néma felállással indult a találkozó, a pécsi Fegyverneky autóbalesetben elhunyt édesapja emlékének adóztak a jelenlévők.
Röpke nyolcvan másodperc alatt négy személyit is vétettek a játékosok. Büntetőkből szerzett pontokkal araszoltak a csapatok. A percekig magabiztos pécsiek két eladott labdája és kihagyott ziccere után felzárkóztak a hazaiak. A középtávoli tempók és a triplakísérletek rendre kimaradtak, miként több pécsi büntető is célt tévesztett. Az első kisszünet előtt Branzova dobta be a meccs első hármasát. Kemény volt a mérkőzés, amelybe mindkét oldalon technikai hibák is becsúsztak. A 16. percben Iványi már negyedik hibáját is összeszedte, edzője azonban a pályán hagyta. A DKSK egy pontra felzárkózott, a pécsiek azonban pillanatok alatt újra elhúztak.
A nagyszünet után nem sok hiányzott a DKSK fordításához, a sorsdöntő pillanatokban viszont elpártolt a szerencse a piros-fehérektől. Károlyi triplái a legjobbkor jöttek a vendégeknek. A befejező tíz percben a hazaiak mindent egy lapra tettek fel, ebben az időszakban a vendégek csaknem három percig nem találtak a gyűrűbe. Döntőnek bizonyult, hogy Boiko duplát, Károlyi ismét triplát ért el. Az utolsó percekben a diósgyőriek még egyszer fellángoltak, de erejükből csak hátrányuk csökkentésére futotta.

Hitt az idegenbeli győzelemben?
Rátgéber László, a pécsiek edzője:

Ez volt a szezon egyik legnehezebb idegenbeli mérkőzése számunkra. Iványi a tizenhatodik perctől négy személyi hibával játszott, és ez nehézségeket okozott. Nagy bravúrnak tartom azt, hogy kivívtuk a győzelmet a sportszerű diósgyőri közönség előtt.


Az NSO ajánlja:

Tabella, fordulóról fordulóra

Bajnoki adatbank

Kosárlabda-fórumaink

Szavazás

Ki nyeri a női bajnokságot?

Legfrissebb hírek

Népsport: a nyolcezres csúcsok királya

Népsport
2 perce

Futófesztivál és futóturizmus Budapesten – pozitív egészségi és gazdasági hatásokkal

Atlétika
33 perce

Cáfolta válogatott szélsője távozását a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
37 perce

NFL: hosszabbításban győzte le a címvédőt, nagy sikert aratott a Broncos – videó

Amerikai sportok
52 perce

Megvan a magyar női birkózás első U23-as világbajnoka

Birkózás
57 perce

Vívás: Pásztor és Wolf főtáblás a női tőrözők takamacui vk-viadalán

Egyéb egyéni
1 órája

Lovassy nem jutott tovább egy kilométeren a pályakerékpáros-vb-n

Kerékpár
1 órája

Varga Dániel az Eurokupáról: Ugyanannyi esélyünk van továbbjutni, mint a többieknek

Vízilabda
1 órája