Öt magyarnak játszania kell

2004.06.19. 22:29
Címkék
Ülést tartott a Férfi Hivatásos Alszövetség, a fő téma az volt, hogy hazánk európai uniós csatlakozását követően a külföldi kosarasok számát illetően mi szerepeljen a következő évi versenykiírásban.
Az első tervezetben az szerepelt, hogy egy csapatban akármennyi EU-s kosaras játszhat. Ezt a honi szövetség elnöksége elvetette, és módosítva visszaadta a ligának. Amint arról Rózsás Gábor, a ligairoda vezetője beszámolt, a testület elfogadta az elnökség javaslatát, s annak megfelelően módosítva küldi majd vissza az elnökség elé. A sportvezető elmondta, az új tervezet értelmében egy csapatban az adott találkozó jegyzőkönyvében a tíz megnevezett kosárlabdázó közül legalább ötnek magyarnak kell lennie (itt jegyezzük meg, hogy a nemzetközi szövetség alighanem hamarosan megváltoztatja a szabályt, és 12 játékos jegyzőkönyvbe írását engedélyezi). A fennmaradó öt lehet külföldi, sőt lehet akár mind az öt légiós EU-tagállambéli kosaras. Ami az EU-n kívüliek szerepeltetését illeti, azok száma legfeljebb három lehet, akik közül kettőnek európai zónán kívülinek kell lennie, azaz ha úgy tetszik, e tekintetben megmaradhat a sok csapat által kedvelt és az előző évadban használt "felállás", hogy két amerikai és egy szerb játékos alkotja a légióstriót.
Legfrissebb hírek

„Rettenetesen ingatag a liverpooli védelem” – angol sajtóreakciók az isztambuli vereség után

Bajnokok Ligája
1 perce

Ötvenéves rekordot döntött meg a Como, Mbappé százados lett – szerdai BL-legek

Bajnokok Ligája
11 perce

A tragikus sorsú „lustag” klasszis

Népsport
14 perce

Az idény végén távozik az ETO irányítója – hivatalos

Kézilabda
37 perce

Harry Kane 2029-ig hosszabbított a Bayern Münchennél

Német labdarúgás
42 perce

Vitális Milán: Bellingham vagy Valverde? Koita!

Bajnokok Ligája
49 perce

Videók: amikor Albert Flóriánék a San Siróban jártak és amikor a Milan aranylabdása meglökte Kabát Pétert

Bajnokok Ligája
1 órája

Az 52 pontos karrierrekordot hozó Wembanyama vezérletével nyert a Spurs – videó

Amerikai sportok
1 órája