Edzőváltás Egerben

2004.07.01. 21:25
Címkék
Noha az NB I B csoportját fölényesen nyerte meg a 2003-ban Salgótarjánból Egerbe költöző Vitai Eger-Fekete Sasok férficsapata  és ezzel a klub története során először kivívta az élvonalbeli szereplés jogát , edzőt váltott.
A sikerkovács Földesi Attilától egyéves együttműködés után elköszönt a vezetőség, és megállapodást kötött Radovics Józseffel.
"A legutóbb Gödön, korábban pedig Kecskeméten is eredményesen dolgozó, az ifjúsági válogatott edzői tisztét is betöltő szakember személyében találtuk meg azt a trénert, aki rengeteg munkával remélhetőleg jó eredményt tud produkálni egy újonc csapattal is" – indokolta a döntést Dániel Tamás, a Fekete Sasokat működtető gazdasági társaság vezetője.
Az már bizonyos, hogy az új edző az élvonalban számíthat a zsákolóbajnok Carl Mitchellre és Hartvich Tamásra, valamint megegyeztek már Ughy Alberttel, Kollár Balázzsal, Zsemlye Sándorral, Petrucsik Krisztiánnal és Kiss Károllyal is, míg Peter Praznovsky július 5-ig közli a döntését.
"Mivel az igazán jó magyar játékosok kínálata kicsi, ezért csupán egy hazai kosárlabdázó megszerzésére fektetünk nagy hangsúlyt, aki azonban a nemzeti válogatott alapembere. Pillanatnyilag fókuszban van még egy-egy litván és lengyel magasbedobó, valamint a csak Mitchell barátjaként emlegetett amerikai hátvéd. Persze a külső posztok mellett belülre is keressük az erősítést, egy igazán jó és meghatározó centert is mindenképpen szeretnénk szerződ-tetni" – mondta Dániel Tamás.
Legfrissebb hírek

Elhunyt Alan Jones, a Formula–1-es Williams-istálló első világbajnoka

F1
6 perce

Iraola szerint a rögzített játékhelyzetek miatt kapott ki a Liverpool Isztambulban

Bajnokok Ligája
29 perce

Birkózás: fényesedik Váncza István ezüstérme

Birkózás
46 perce

Nézze meg a szerdai BL-játéknap összes gólját egy helyen! – VIDEÓK

Bajnokok Ligája
1 órája

Csütörtöki sportműsor: a Milan ellen játszik a Ferencváros az Európa-ligában

Minden más foci
8 órája

Nagy Ádám: Többre vágyunk szép emléknél; Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

E-újság
8 órája

Lefelé a lejtőn – Malonyai Péter jegyzete

Jégkorong
8 órája

Nagypapa, lassíts! – Borbola Bence publicisztikája

Atlétika
8 órája