Egyre szebb kilátások

2004.07.10. 20:26
Címkék
A szakmai elismerés mellett nettó 24 millió forintos nyereséget hozott a PVSK-nak az Euroliga áprilisi négyes döntője. Miután a csaknem három hónappal ezelőtti esemény  melyen a házigazda bronzérmet szerzett  utolsó számláit is elkönyvelték, megismerkedhettünk a torna pénzügyi mérlegével.
Amint arról Rózsa Gábor szakosztály-igazgató beszámolt, a rendezés összesen 132.6 milliós bevételei (önkormányzati támogatás, szponzori díjak, jegybevétel) 94.4 milliós kiadással párosultak, vagyis nettó 24 millió forintos nyereséget könyvelhetett el a szakosztály. A Final Four tehát jelentősen csökkentette a meglévő hozzávetőleg 40 milliós hiányt, mint ahogy pozitívan hathat a gazdasági háttérre, hogy a baranyai klub a héten hároméves szerződést kötött Pécs városával."Elég régóta igény a részünkről, hogy más, magyarországi sportegyesülethez hasonlóan szeretnénk hoszszabb távon is tisztában lenni azzal, milyen nagyságrendű támogatásra számíthatunk a helyi önkormányzat részéről – mondta a sportvezető. – Az eddigi gyakorlat szerint a testület februárban döntött az adott év támogatásáról, a mostani szerződés viszont 2007. december harmincegyedikéig érvényes, azaz előre tudjuk, mennyit szán nekünk a pécsi önkormányzat. Az összeg nem publikus, ám annyit elárulhatok, hogy a PVSK eredményességének megfelelő summáról van szó, amelyhez akkor jutunk hozzá, ha a bajnokság első négy helyén végez a csapat. További pozitívum, hogy az újítás nemcsak bennünket érint, hanem például a labdarúgó- és a férfi kosárlabdacsapatot működtető sportvállalkozást is, hiszen kezdeményezésünk nyomán Pécs városa velük is hosszabb távú megállapodást kötött."
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: a Milan ellen játszik a Ferencváros az Európa-ligában

Minden más foci
5 órája

Nagy Ádám: Többre vágyunk szép emléknél; Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

E-újság
5 órája

Lefelé a lejtőn – Malonyai Péter jegyzete

Jégkorong
6 órája

Nagypapa, lassíts! – Borbola Bence publicisztikája

Atlétika
6 órája

Győzött, így élre állt az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
6 órája

Nézze meg a Fenerbahce–Liverpool BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
6 órája

Megszenvedett a Slaviával az Arsenal, otthon fordított a Viking, Eindhovenben nyert a Bruges

Bajnokok Ligája
6 órája

Haaland egyszer került Orbán mögé – győztes gól lett belőle

Bajnokok Ligája
6 órája