Shaq megy – Kobe marad

K. Zs.K. Zs.
2004.07.15. 23:11
Címkék
"Egy másik bajnokesélyeshez akartam menni. A Miami az, pláne, hogy most már én is itt vagyok. Nagy tettekre készülünk!" Így hangzottak Shaquille ONeal első szavai azt követően, hogy szerdán hivatalosan is megszerezte őt a Miami Heat.
A Los Angeles Lakersnél azonban nem csak a behemót center távozása miatt lógatták az orrukat: elképzelhető volt ugyanis, hogy huszonnégy órán belül a másik emblematikus figura, Kobe Bryant is elbúcsúzik!
Kobe a napokban nemcsak a Lakers, hanem a városi vetélytárs Clippers vezetőivel is tárgyalt, akik nyilván elsőként vele közölték, hogy Melvin Elyt és Eddie House-t gyorsan átengedték az újonc Charlotte-nak, ezáltal olyan anyagi helyzetet teremtve, hogy képesek megadni neki hat évre az általuk mozgosítható maximumot, a 100 millió dollárt. Lapzártánk pillanataiban aztán olyan hírek érkeztek a tengerentúlról, hogy győzött a Lakers-szív (meg persze a Lakers által hét esztendőre beígért 136 millió), és Bryant – immár egyedüli és egyértelmű vezérként – ott lesz a Rudy Tomjanovich irányította új aranysárga-lila gárdában is.
Shaq azonban nem, helyette az eddig Miamiban pattogtató Lamar Odom, Caron Butler és Brian Grant jelentkezik majd játékra. Miamiban természetesen teljes az elégedettség. "Úgy érezzük, hogy az NBA legjobb játékosát szereztük meg" – dörzsölte a tenyerét Pat Riley klubelnök, gondolva a minden bizonnyal fellendülő jegyeladásokra is. "Most mindenki nálunk akar majd játszani! Egyszerűen elképesztő, hogy Shaq a miénk" – lelkendezett a házi pontkirály Eddie Jones, akinek több mint két idényt már volt alkalma együtt játszani az új társsal a Lakersben.

WNBA, alapszakasz, 46. játéknap
Minnesota Lynx–Connecticut Sun 66–63, Indiana Fever–Houston Comets 70–62
Legfrissebb hírek

„Nézőként” a centenáriumi mérkőzésén Mark Schwarzer – az első 100-szorosok, 28. rész

Képes Sport
11 perce

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
36 perce

„Sikerült megkoronázni a hetet” – Tamás Botond az öttusa Eb után

Egyéb egyéni
37 perce

Szalah után újabb világsztár tart Törökországba; 37 évesen is folytatja Alexis Sánchez – keddi transzferhíradó

Minden más foci
51 perce

„A Villarreal jól járt Gulácsi Péter megszerzésével” – interjú a Marca főszerkesztőjével

Spanyol labdarúgás
58 perce

Félbeszakadt Marozsán és Medvegyev negyeddöntője Montrealban

Tenisz
58 perce

A Benelux-út: légiósainknak ez az ugródeszka az elitligák felé

Légiósok
1 órája

Mihályvári-Farkas Viktória: Nem voltak elvárásaim magammal szemben

Úszás
1 órája