Litvánia: győzelem és Eb-részvétel

2004.09.25. 22:41
Címkék
Várható volt, hogy a magyar szempontból való tétnélküliség, no meg a helyi futballcsapat meccse miatt nem lesz tömegnyomor a lelátón Kaposváron, de aki eljött, legalább lelkesen biztatta átlakulófélben lévő női válogatottunkat.




Mindenekelőtt a Baranyából átzarándokolt Pécsi Zebrák nevű szurkolócsoportot illeti dicséret, hiszen remek hangulatot teremtett, és Károlyiék meg is hálálták a buzdítást, mert a kezdeti litván vezetés után jó ritmusú támadásaikkal magukhoz ragadták az előnyt. Időnként kifejezetten szépen játszott együttesünk az első negyedben, ám a játékrész végjátékában elkövetett néhány hiba bőven elegendő volt a rutinos vendégeknek a fordításhoz.
A betegsége ellenére a játékot vállaló Iványi Dalma vezérletével aztán hamar visszavették a vezetést a mieink, és 9-0-s rohanásuk hétpontos előnyt eredményezett a második negyed közepére. A vendégek sokat próbált kezdő ötöse azonban összeszedett, kulturált kosárlabdájával csak nem akart leszakadni - persze érthető volt az eltökéltség Streimikytéék részéről, elvégre az esetleges győzelem Európa-bajnoki kvalifikációt jelentett a számukra. Látszott is a hozzáállásukon, mégis a - távolról is - jól dobó magyarok tartottak előbbre némi meglepetésre a nagyszünetben.
A fordulást követően két gyors tripla jelezte: a litvánok elégedetlenek az eredménnyel, és innentől kezdve már csak egyetlenegy alkalommal hagyták vezetni a mieinket, méghozzá a kosáresőt hozó harmadik negyed nyolcadik percében, 59-57-nél. Ebből is kitűnik, a baltikumiak sajnos kézben tartották az irányítást, amiben sokat segített nekik az is, hogy az időnként igen furcsán fújó bírók kipontozták a hajrában Vajdát és Iványit. Az olimpián NBA-sztároknak sípoló Sutulovicsról egyébként sütött a méla undor, hogy ezúttal női találkozót kellett vezetnie…

Fürész Emôke (labdával) három triplát is dobott a litvánok kosarába
Fürész Emôke (labdával) három triplát is dobott a litvánok kosarába
Fürész Emôke (labdával) három triplát is dobott a litvánok kosarába
Ezzel együtt látszott, Litvániáé az erősebb együttes, a Streimikyté, Baranauskaité belső kettőssel nem tudták felvenni a versenyt a magyar centerek, a külső posztokon pedig nem tudtuk megnyerni a mecscset. Ami miatt nem is mi, magyarok szomorkodhattunk igazán, hanem a franciák, mivel nekik ezzel elúszott a csoportelsőségük. Nekünk csak a második középdöntőbeli győzelem megszerzésének lehetősége úszott el, mégis megtapsolta a lányokat a kaposvári közönség, mert a küzdőszellemükre nem lehetett panasz ezen az estén. ---- M ---- A
Legfrissebb hírek

A Bayern játékosai szerint domináltak, a madridiak viszont úgy gondolják közel voltak a müncheniekhez

Bajnokok Ligája
37 perce

40 kiló fel, 40 kiló le – a Papp-kupára készül Hankó Kálmán

Ökölvívás
54 perce

Nézze meg a keddi BL-játéknap összes gólját egy helyen! – VIDEÓK

Bajnokok Ligája
1 órája

Szerdai sportműsor: Vargáék a Real Madriddal, Szoboszlaiék a Fenerrel játszanak a BL-ben

Minden más foci
8 órája

Magyarok a BL-sztárok ellen; Kós Hubert a vb-re készül

E-újság
8 órája

Vendégszeretet – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
8 órája

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
8 órája