Ismét Göcsej-kupa

2004.09.30. 21:45
Címkék
Péntektől vasárnapig 35. alkalommal rendezik meg a kosárlabdázók Göcsej-kupáját, amely a holt idény egyik legrangosabb felkészülési tornája.
A férfiaknál nyolc együttes - benne hét első osztályú magyar gárda - indul, az A-csoportban a bajnok Kaposvári KK, a Falco-Swietelsky KC Szombathely, az Univer KSE és a litván Atletas Kaunas, míg a másik kvartettben a vendéglátó ZTE KK, az Albacomp, a Marc-Körmend, valamint a Gunaras KC Dombóvár versenghet. Itt a körmérkőzéseket követő keresztbejátszás során alakul ki a végső sorrend, és a döntőt a tervek szerint élőben közvetíti a Sport1 televízió. A szervezők a legjobban teljesítő játékosoknak egyéni díjakat is felajánlottak. A nőknél négy csapat, a bajnok MiZo-Pécsi VSK, a házigazda és a nyáron jelentősen átalakuló Zala Volán-ZTE, a BSE-ESMA és a szerb-montenegrói Vojvodina körmérkőzéses rendszerben játszik a trófeáért. Érdekesség, hogy csupa, nemzetközi porondon is érdekelve lévő klubról van szó, tekintve, hogy a baranyaiak az Euroligában játszanak, a másik három kompánia pedig az Európa-kupában küzd majd.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Vargáék a Real Madriddal, Szoboszlaiék a Fenerrel játszanak a BL-ben

Minden más foci
6 órája

Magyarok a BL-sztárok ellen; Kós Hubert a vb-re készül

E-újság
6 órája

Vendégszeretet – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
7 órája

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
7 órája

Őrült végjátékban nyert az MU, a PSG gálát rendezett – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
7 órája

Gulácsi Péternek nehéz estéje volt, a Villarreal hat gólt kapott a PSG-től

Bajnokok Ligája
7 órája

A megismételt büntetőből szépítő United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
7 órája