Fodor-búcsú az egriektől

2004.10.12. 22:22
Címkék
Sokáig úgy tűnt, hogy az újonc Vitai Eger-Fekete Sasok együttese Fodor Gergelyre épül majd az A-csoportban, ám ez mégsem lesz így.
A nyáron az Albacomptól érkezett válogatott játékos ugyanis kedden közös megegyezéssel szakított a hevesi klubbal. "Amikor augusztusban arról döntöttünk, hogy Fodort igazoljuk, komolyan gondoltuk, hogy rá építjük a csapatot - mondta Dániel Tamás, az egri klub ügyvezető elnöke. - Később aztán felvetődött egy-két olyan probléma, melyek miatt mégsem jutottunk dűlőre egymással. Ezek részben anyagi, részben más természetűek, de a játékossal úgy állapodtunk meg, hogy ez a mi titkunk marad, erről nem tájékoztatjuk a közvéleményt."Dániel megjegyezte: személy szerint nagyon sajnálja a szerződés felbontását, ám nekik most "olyan Fodorra" lett volna szükségük, aki mentálisan és hozzáállásban is példaértékűen tud segíteni a csapaton. A történtekhez tartozik, hogy noha a nemzeti csapat erőssége gyakorlatilag már két hónapja a Sasok kötelékébe tartozott, a válogatottbeli kötelezettség miatt csupán az októberi eleji, nyíregyházi tornán játszott a Radovics József edzette csapatban. "Nagyon sajnálom, hogy így alakultak dolgok, hiszen szerettem volna Egerben kosarazni - így a főszereplő, Fodor Gergely. - Kívánom az újoncnak, hogy sikerüljön erős csapatot építenie, nekem viszont igyekeznem kell, hiszen hamarosan kezdődik a bajnokság. Úgy érzem, néhány napon belül eldől, hol folytatom."Információink szerint leginkább a MAFC és az Univer szeretné megszerezni a válogatott kulcsemberét.
Legfrissebb hírek

Niké Liga: elmarad a magyaros párharc Dunaszerdahelyen

Minden más foci
8 perce

Dárdai Bence: Nagyon nehéz, de türelmesnek kell maradnom

Légiósok
9 perce

NHL: az Anaheim elképesztő meccs után került előnybe az Edmonton ellen

Amerikai sportok
33 perce

Bohdan Melnik: Szeretnénk újra átélni a győzelem érzését

Labdarúgó NB I
55 perce

NBA: a Lakers egy győzelemre került a továbbjutástól

Amerikai sportok
59 perce

Videó: Kovács Bendegúz szerezte az AZ második gólját, de az elsőben is szerepet játszott

Légiósok
1 órája

Kedvező helyzetben a Győr, bravúr kellene a Ferencvárostól a női kézilabda Bajnokok Ligájában

Kézilabda
2 órája

Pinezits Máté: Unott, hangulattalan mérkőzésen hasonló játékot láthattunk

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik