Phil Jackson nem kedvelte Bryantet

2004.10.13. 13:04
Címkék
Phil Jackson, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban szereplő Los Angeles Lakers korábbi edzője (aki a 90-es években hat bajnoki címet nyert a Michael Jordan-féle Chicagóval) pszichológiai háborúnak nevezte korábbi kapcsolatát Kobe Bryanttel (képünkön), a Lakers sztárjával.

Jacksonnak a 2003-2004-es szezonról írt, a napokban publikálandó naplójából a Los Angeles Times idézett. A szakember azonban azt is hozzáteszi: számára is meglepő módon egyszer csak tűzszünetet kötöttek, bizalmat szavaztak egymásnak.
"Végül is azonban ez kevés volt ahhoz, hogy megnyerjük a bajnokságot" - írja Jackson.

A Lakersszel három bajnoki címet nyert edző az idén januárban annyira türelmét vesztette Bryant miatt, hogy odaállt Mitch Kupchak általános igazgató elé, és azt mondta: "Nem leszek a csapat edzője jövőre, ha Bryant még itt lesz akkor. Senkire nem hallgat."

(Jackson már az 1999-2000-es évadban szerette volna, a Lakers elcseréli a hátvédet Jason Kiddért és Shawn Marionért, de Jerry West, az akkori igazgató azt mondta neki: ebbe Jerry Buss tulajdonos soha nem menne bele.)

Végül Bryant a Lakersnél maradt, míg Jackson az idei, Detroit elleni nagydöntő elvesztése után visszavonult, míg Shaquille O’Neal, a Lakers másik sztárja Miamibe költözött.

Érdekes párhuzam, hogy a 80-as évek végén, a 90-es évek elején még a minden idők legjobbjának tartott Michael Jordan is felismerte Jackson zsenialitását, és önszántából alávetette magát az edzői kívánalmaknak a csapat eredményessége érdekében.

Kobe Bryant így kommentálta a Jackson-napló megjelentését: "Ettől aztán nem fog kiverni a víz. Jackson nagy edző, nagyon sokat tanultam tőle, ezért tisztelem. De most új kihívások előtt állok, és nem nagyon foglalkoztat, ki mit mond múltbéli eseményekről. Mindig vezetett naplót, ez már az ötödik vagy a hatodik ilyen könyv. Én azonban inkább a Gyűrűk urát olvasom."
Legfrissebb hírek

Niké Liga: elmarad a magyaros párharc Dunaszerdahelyen

Minden más foci
8 perce

Dárdai Bence: Nagyon nehéz, de türelmesnek kell maradnom

Légiósok
9 perce

NHL: az Anaheim elképesztő meccs után került előnybe az Edmonton ellen

Amerikai sportok
33 perce

Bohdan Melnik: Szeretnénk újra átélni a győzelem érzését

Labdarúgó NB I
55 perce

NBA: a Lakers egy győzelemre került a továbbjutástól

Amerikai sportok
59 perce

Videó: Kovács Bendegúz szerezte az AZ második gólját, de az elsőben is szerepet játszott

Légiósok
1 órája

Kedvező helyzetben a Győr, bravúr kellene a Ferencvárostól a női kézilabda Bajnokok Ligájában

Kézilabda
2 órája

Pinezits Máté: Unott, hangulattalan mérkőzésen hasonló játékot láthattunk

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik