Bryant az első próbán jól vizsgázott

2004.11.03. 21:25
Címkék
"Olyan sokáig vártunk erre a napra, annyira akartuk élvezni - ki foglalkozik azzal, hogy meccset is kell játszani?!" Tulajdonképpen Richard Hamilton eme szavaival kezdődött meg az NBA 59. idénye Detroitban, ahol a bajnokcsapat a Houstont fogadta.
A Pistons tagjai természetesen nem akarták elrontani az ünnepet, így miután átvették a bajnoki aranygyűrűket David Stern NBA-komisszáriustól, párás tekintetüket a pálya felé vetették, és lendületből legyőzték az egyik nagy riválisuknak ígérkező Rocketset, amelyben Tracy McGrady 18-ból 12 dobást rontott, Jao Ming pedig kilencből hetet. Van még min dolgozni Texasban.
Megmutatta magát az új Lakers is, amelyben nemcsak a 25 pontja mellett hét gólpasszt és három dobásblokkolást jegyző Kobe Bryant, hanem az újonnan igazolt Chris Mihm is nagyszerűen játszott - utóbbi 23 pontos karriercsúcsa biztató a Shaquille O 'Neal nélküli életet kóstolgató kaliforniaiak számára. "Klassz volt! Különösen védekezésben voltunk jók, küzdöttünk, megvolt a szükséges összhang is, nagyon tetszett, amit láttam" - mondta felszabadultan Bryant. Nem említettük még, hogy a sokra taksált Denver volt az ellenfél - amely a meccsen túl elveszítette Voshon Lenardot is, akit Achilles ín-szakadása valószínűleg az egész idényben a partvonalon túlra kényszerít.
Az elnökválasztás estéjének harmadik meccsén Dirk Nowitzki is megvillantotta oroszlánkörmeit: a Dallas németje 33 pontja mellett 10 lepattanót és öt gólpasszt is elért. ---- N ---- &
Legfrissebb hírek

Nagyot küzdött önmagával a világ egyik legnehezebb versenyén

Csupasport
3 perce

Háborús veszély miatt elhalasztották Ázsia legnagyobb futballtornáját

Minden más foci
8 perce

Majoross Gergely komoly kihívásra számít Amiens-ben a férfi jégkorong NEK-en

Jégkorong
22 perce

Kálnoki-Kiss Attila: A magyar sport a következő évben is biztos alapokon működhet

Minden más foci
47 perce

November végén dől el, hogy Szőke Balázs marad-e a kaposvári kosárcsapat edzője

Kosárlabda
53 perce

Gyűlölet, nem múló lelki teher, súlyos eltiltás, börtön – mi vár a tragikus ütközés másik szereplőjére?

Spanyol labdarúgás
54 perce

Marco Rossi: Urblík József lehet Szoboszlai Dominik helyettese

Magyar válogatott
1 órája

Sportlövő-vb: Rédecsi Máté jól áll gyorstüzelő pisztolyban, Jákó Miriam hetedik szabadpisztolyban

Egyéb egyéni
1 órája