Újra idegenben nyert az Olaj KK

Bódi CsabaBódi Csaba
2004.11.07. 22:33
Címkék
Húsz év után rendeztek Egerben ismét élvonalbeli férfi kosárlabda-mérkőzést, melyen nagy várakozás előzte meg a két idegenbeli vereséggel kezdő Fekete Sasok hazai bemutatkozását.
Cziczásék (fehérben) másodszor kerekedtek felül idegen parketten
Cziczásék (fehérben) másodszor kerekedtek felül idegen parketten
Cziczásék (fehérben) másodszor kerekedtek felül idegen parketten
Cziczásék (fehérben) másodszor kerekedtek felül idegen parketten
Cziczásék (fehérben) másodszor kerekedtek felül idegen parketten
Cziczásék (fehérben) másodszor kerekedtek felül idegen parketten
Debütált Gilles Chigard is a hevesieknél, a francia irányítónak ugyanis végre megérkezett a játékengedélye. A kezdés az egrieknek sikerült jobban, ám 5-0-s vezetésüket követően az első félidő végéig csupán kétszer tudtak rövid ideig előnyre szert tenni a vendéglátók. A fordulásig a Szolnok Frana és Stroud jóvoltából lehetett nyugodtabb, majd a folytatás is a vendégek szája íze szerint alakult. A harmadik negyedben mindössze kilenc pontot értek el a hazaiak, ami azt jelentette, hogy a Tisza-partiak tetemes - 17 pontos - előnyhöz jutottak. Petrucsikék ugyan megpróbáltak felzárkózni, és ez sikerült is, ám a nagy igyekezet csak a szorosabb végeredmény eléréséhez bizonyult elegendőnek.

Miért csak a végén kapcsoltak rá?
Farkas Attila, az Eger edzője: - Amikor már tizenhárom pontos hátrányban voltunk, védekezést váltottunk, az egész pályás letámadás azonban csupán arra volt elegendő, hogy megközelítsük a Szolnokot.

FÉRFIAK, 3. FORDULÓ
VITAI EGER-FEKETE SASOK - SZOLNOKI OLAJ KK 70-74
(16-18, 19-21, 9-22, 26-13)
Eger, 900 néző. V: dr. Páli, Király
EGER: Chigard 11/3, Kahrimanovics 14/3, Mitchell 10, Hartvich 7/3, Válek 10. Cs: Ughy 7/3, PETRUCSIK K. 11/3. Edző: Farkas Attila
SZOLNOK: Thomas 6, Cziczás 1, MAJOROS 14/3, Stroud 15/6, FRANA 18. Cs: SZARVAS 13/6, Stupar 2, Dávid 5, Fülöp. Edző: Poór Péter
Az eredmény alakulása. 5. p.: 9-15. 16. p.: 26-36. 24. p.: 42-43. 33. p.: 49-66. 36. p.: 57-69
Kipontozódott: Majoros (35. p.), Thomas (37. p.), Hartvich (38. p.), Válek (39. p.)
Legfrissebb hírek

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
20 perce

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
25 perce

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
27 perce

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
30 perce

Izgalmas meccsen verte a Fradi az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
43 perce

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
59 perce

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
1 órája

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
1 órája