Végig megvolt az esély

2004.11.17. 23:04
Címkék
A meccs elején meglehetősen puhán játszott a magyar bajnok védekezésben, ráadásul még indításgólokat is kapott, támadásban pedig csak Károlyi talált ellenszert a magas védőfallal szemben.
A második negyedben már sokkal összeszedettebben kosárlabdázott a pécsi csapat, a szigorú védekezés jutalmaként immár Hledéék dobtak könnyű kosarakat, és Béres néhány palánk alatti villanásával sikerült megfordítani az eredményt.
A nagyszünet után lekopírozták a lányok a korábbi rossz kezdést, csak Iványi hárompontosa jelentett. A záró felvonás elején lendületbe jöttek a baranyaiak, ennek eredményeként három perc alatt sikerült kiegyenlíteniük. Minden labdáért nagy harc folyt a pályán, ennek ellenére Boiko kosarával három perccel a vége előtt ismét egyenlíteni tudott az Euroliga legutóbbi harmadikja (55-55).
Ekkor azonban a végig nagyszerűen teljesítő Vodopjanova duplájával és a mezőnygól nélkül záró Vodicková büntetőjével megint megugrott az orosz csapat.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
5 órája

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
5 órája

Moór Ádám evezős sprintben a legjobb nyolc között, Tamás Rebeka 100 méter gyorson hetedik Dakarban

Egyéb egyéni
5 órája

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
5 órája

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
5 órája

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
5 órája