
Artest (jobbra) legközelebb feltehetôen 2005 ôszén léphet parkettre

Artest (jobbra) legközelebb feltehetôen 2005 ôszén léphet parkettre
Az ítélet összesen kilenc játékost sújt; az említett három Pacers-kosaras mellett a detroiti Ben Wallace hat, Anthony Johnson öt mérkőzésen nem léphet pályára (ők "csak" játékosokkal kerültek összeütközésbe), négyen pedig egy-egy találkozótól kényszerülnek távol maradni, mert engedély nélkül elhagyták a cserepadot. Az eltiltásnak mintegy 12 millió dolláros anyagi vonzata is van: ennyit tesz ki a kosarasoknak ki nem fizetendő bérek összege. Artest maga, Jackson és O’Neal pedig képviselői útján tiltakozott a büntetés súlyossága miatt, Billy Hunter, a játékos-szakszervezet igazgatója szerint az ítélet "fellebbezésért kiált", mindazonáltal nem valószínű, hogy Stern enyhítene egyszemélyi döntésén.
"Borzasztó látvány volt a sok magából kivetkőzött szurkoló, de ez nem ad felmentést a lelátóra nyomuló játékosainknak" - mondta a liga első embere. Az NBA sok pénzt termel, de csak ha makulátlan az imidzse - fordíthatjuk le szavait a gazdaság nyelvére. ---- 20/20 a vonalról
A detroiti Richard Hamilton mind a 20 büntetőjét értékesítve új klubcsúcsot ért el, és alig maradt el az atlantai Dominique Wilkins 23/23-as ligarekordjától (1992).
Vége a sorozatoknak
Megszakadt három hosszú győzelmi sorozat: a ligaelső Seattle kilenc, a Cleveland és a San Antonio hat siker után kapott ki.
Kitartó sorozatok
Öt egymást követő győzelmével pillanatnyilag a Sacramento a legjobb formában lévő csapat, miközben a nyolcadszor is veszítő Chicago már csak egy lépésre van története legrosszabb idényrajtjától (0, 9; 1967-68).
A negyedik harmincas
Amare Stoudemire tartja a lépést a nagyszerű Charles Barkleyval: a phoenixi csatár sorozatban negyedszer is 30 pont fölé hatolt, csakúgy, mint a nagy előd az 1995-96-os idényben.
Iverson, Nowitzki: sérülés
Allen Iverson könyöksérülése miatt kihagyta a Philadelphia miami fellépését, a dallasi Dirk Nowitzki bokája korán megsérült Denverben; egyikük csapata sem vészelte át hiányukat. ---- 20/20 a vonalról
A detroiti Richard Hamilton mind a 20 büntetőjét értékesítve új klubcsúcsot ért el, és alig maradt el az atlantai Dominique Wilkins 23/23-as ligarekordjától (1992).
Vége a sorozatoknak
Megszakadt három hosszú győzelmi sorozat: a ligaelső Seattle kilenc, a Cleveland és a San Antonio hat siker után kapott ki.
Kitartó sorozatok
Öt egymást követő győzelmével pillanatnyilag a Sacramento a legjobb formában lévő csapat, miközben a nyolcadszor is veszítő Chicago már csak egy lépésre van története legrosszabb idényrajtjától (0, 9; 1967-68).
A negyedik harmincas
Amare Stoudemire tartja a lépést a nagyszerű Charles Barkleyval: a phoenixi csatár sorozatban negyedszer is 30 pont fölé hatolt, csakúgy, mint a nagy előd az 1995-96-os idényben.
Iverson, Nowitzki: sérülés
Allen Iverson könyöksérülése miatt kihagyta a Philadelphia miami fellépését, a dallasi Dirk Nowitzki bokája korán megsérült Denverben; egyikük csapata sem vészelte át hiányukat.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







