Ismét győzött a Houston Rockets, tovább tart a győzelmi széria

Vágólapra másolva!
2008.03.13. 08:57
Az NBA alapszakaszának 126. játéknapján a Houston Rockets félidőben még vesztésre állt az Atlanta Hawks otthonában, ám a harmadik és a negyedik negyedben Tracy McGrady megrázta magát, és így a vendégek fordítani tudtak. A houstoniaknak ez volt a huszadik győzelmük sorozatban.
Tracy McGrady döntő szerepet vállalt a győzelemben
Tracy McGrady döntő szerepet vállalt a győzelemben
Tracy McGrady döntő szerepet vállalt a győzelemben
Tracy McGrady döntő szerepet vállalt a győzelemben

McGrady a mérkőzésen összesen 28 pontot ért el, amivel az atlantai Joe Johnsonnal egyetemben a mérkőzés legeredményesebb játékosa lett. McGradynek nem ment az első két negyedben, hiszen mindössze hét pontot gyűjtött. Aztán „felébredt”, és további 21 pontjával győzelemhez segítette csapatát. A Houston ezzel feljött a második helyre a nyugati csoportban.

Az NBA történetében csak két alkalommal fordult elő, hogy egy csapat sorozatban húszszor nem talált legyőzőre: a Los Angeles Lakers az 1971/72-es idényben harmincháromszor, míg a Milwaukee Bucks 1970/1971-ben szintén húszszor maradt veretlen egymás után.

A Keleti konferencia vezetője, a Boston Celtics ismét nyert, mégpedig igen meggyőző fölénnyel, hiszen hazai pályán 111-82 arányban bizonyultak jobbnak a most negyedik helyen álló Seattle Supersonicsnál. Ray Allen és Kevin Garnett volt a legeredményesebb, mindketten 18 pontot gyűjtöttek.

A New Orleans Hornets, a Denver Nuggets és a Dallas Mavericks is nagy különbségű győzelmet könyvelhetett el.

Tovább tart a Miami Heat sikertelensége, sorozatban már hatodszor kaptak ki, ezúttal a New York Knicks gárdájától.

NBA, ALAPSZAKASZ

126. JÁTÉKNAP
Atlanta Hawks-Houston Rockets 75-83
Orlando Magic-Los Angeles Clippers 110-88
Boston Celtics-Seattle Supersonics 111-82
New Jersey Nets-Cleveland Cavaliers 104-99
Miami Heat-New York Knicks 88-91
Detroit Pistons-Philadelphia 76ers 82-83
Milwaukee Bucks-Utah Jazz 110-114
New Orleans Hornets-San Antonio Spurs 100-75
Dallas Mavericks-Charlotte Bobcats 118-93
Denver Nuggets-Memphis Grizzlies 108-86
Golden State Warriors-Toronto Raptors 117-106
Legfrissebb hírek

Meglepetés Memphisben, meglepően simán kapott ki a Grizzliestől a Timberwolves

Amerikai sportok
2026.02.03. 07:18

Főcsoportelsők fekete napja az NBA-ben: az Oklahoma és a Detroit is kikapott saját közönsége előtt

Amerikai sportok
2026.01.24. 08:50

Doncic tripla duplát gyártott, majdnem James is, a Lakers fordított Denverben

Amerikai sportok
2026.01.21. 08:07

NBA: Kevin Durant 39 ponttal vezette győzelemre a Houstont

Amerikai sportok
2026.01.17. 11:06

Nikola Jokics karácsonyi ajándéka: 56 pont a Minnesota ellen

Amerikai sportok
2025.12.26. 07:59

Doncic megsérült, a Clippers legyőzte a Lakerst

Amerikai sportok
2025.12.21. 07:37

NBA: öt meccs után kapott ki a Boston, kiütéssel nyert a Denver

Amerikai sportok
2025.12.12. 09:29

Luka Doncic és Austin Reaves is remekelt, a Lakers simán legyőzte Pelicanst

Amerikai sportok
2025.12.01. 08:38
Ezek is érdekelhetik