Búcsúzott a bajnokságtól a MAFC, az egyetlen fővárosi klub

2008.06.03. 12:05
Címkék
Kiesett a MAFC a férfi kosárlabda NB I-ből, így ismét élvonalbeli férfi kosárcsapat nélkül marad a főváros. Dinnyés Attila, az együttes mestere elmondta, a csapat anyagi helyzete nagymértékben hozzájárult a kudarchoz, mivel több meghatározó játékosa is elhagyta a MAFC-t.
Dinnyés Attila elmondta, lehet hogy a kieséssel vége a MAFC-nak
Dinnyés Attila elmondta, lehet hogy a kieséssel vége a MAFC-nak
Fotó: Czagány Balázs (archív)
Dinnyés Attila elmondta, lehet hogy a kieséssel vége a MAFC-nak
Dinnyés Attila elmondta, lehet hogy a kieséssel vége a MAFC-nak
Dinnyés Attila elmondta, lehet hogy a kieséssel vége a MAFC-nak
Fotó: Czagány Balázs (archív)
Dinnyés Attila elmondta, lehet hogy a kieséssel vége a MAFC-nak

Újra élvonalbeli csapat nélkül marad Budapest. Pedig a szezon közben kevés jel utalt arra, hogy az egyetlen fővárosi férfiegyüttes, a MAFC az idény zárásakor elköszön az élvonaltól.

Dinnyés Attila tanítványai főleg otthonukban arattak értékes sikereket – megverték többek között a Körmendet, a Paksot és a Kecskemétet is.

„Az első nagyobb visszaesés a télen következett be, amikor anyagiak hiányában meghatározó játékosok sora hagyta el a csapatot. Jermaine Thomas és Edwin Draughan távozásával nagyon sok pont is elment. Ráadásul Góbi Ricsi is máshol folytatta. Nehéz volt ezeket a játékosokat pótolni” – magyarázta Dinnyés Attila.

Ennek ellenére az ott maradók tartották a frontot – egészen a rájátszás utolsó négy fordulójáig, amikor a családjában bekövetkezett haláleset miatt hazament a legjobb védő és támadó játékos, Yitim Young.

Őt aztán már végképp nem tudták pótolni. Az utolsó előtti fordulóban a Hódmezővásárhely nyert a fővárosban, s bár a végén a MAFC is győzelemmel búcsúztatta a szezont a Kaposvárral szemben, a csongrádiak megverték a ZTE-t, s így bent maradtak.

„Tudtam, hogy nehéz lesz, ha egy meccsen múlik a sorsunk. Előtte a vidéki találkozóinkon biztossá tehettük volna a bentmaradást, de ez nem sikerült. Azt, hogy mi lesz a jövőben, ebben a pillanatban nem tudom megmondani. Lehet, hogy lehúzzuk a rolót, de az is elképzelhető, hogy egy szinttel lejjebb folytatjuk” – mondta Dinnyés Attila.
Legfrissebb hírek

Nem rendezik meg a BMX-esek olimpiai kvalifikációs világbajnokságát Szaúd-Arábiában

Kerékpár
21 perce

Pedro: Xavi mindig sokat beszélgetett velem az edzések után, hogy miben fejlődhetek

Minden más foci
22 perce

A cseh szakíró szerint Toon Raemaekers és Mariano Gómez valóságos erőgép

Európa-liga
35 perce

Már Los Angelesre is figyelve – kezdődik a torna-vb

Torna
43 perce

Hajduk-szurkolókat vettek őrizetbe Splitben antiszemita rigmusok miatt

Konferencialiga
1 órája

Hinora Kristóf: Nem tartom reálisnak a jelenlegi helyezésünket

Labdarúgó NB I
1 órája

Nem csak a belgák juthattak ki csalással 3x3-as kosárlabdában a tokiói olimpiára – a mieink továbbra is igazságtételre várnak

Tokió 2020
1 órája

Hollósy László: A mi szakmánkban több az eszkimó, mint a fóka

Röplabda
1 órája