Rátgéber László kedden bemutatkozik a Szpartak Moszkva Regionnál

2008.06.09. 18:12
Címkék
Kedden Moszkvába utazik Rátgéber László, a kétszeres orosz bajnok és Euroliga-győztes Szpartak Moszkva Region újdonsült szakvezetője.
Rátgéber László holnap már az orosz újságírókkal beszélgethet
Fotó: Szabó Miklós
Rátgéber László holnap már az orosz újságírókkal beszélgethet
Rátgéber László holnap már az orosz újságírókkal beszélgethet
Fotó: Szabó Miklós
Rátgéber László holnap már az orosz újságírókkal beszélgethet

Ekkor mutatják be a sajtónak az egy plusz egy évre a világ legjobb női kosárlabda-csapatához szerződő szakembert, akinek hivatalos és ünnepélyes beiktatásán jelen lesz Jorgosz Vaszilakopulosz, a FIBA európai elnöke is. Rátgéber moszkvai útja előtt a Nemzeti Sport szerkesztőségében járt.

– Milyen célt lehet még kitűzni egy olyan csapat elé, amely az előző két idényben mindent megnyert? – kérdeztük a magyar válogatott szövetségi kapitányát.
– Mindent azért nem, az Orosz Kupa még hiányzik, továbbá jócskán motiválhatja a játékosokat és engem is, hogy az Euroligát háromszor egymás után még senki sem hódította el. Talán majd mi.

– Mit nem árult el még szerződtetése körülményeiről?
– Talán azt, hogy a Péccsel 2003-ban 13 ponttal megvertük a Jekatyerinburgot, amelynek akkor a Szpartak Moszkva mostani mecénása, Sabtaj von Kalmanovics volt az elnöke, továbbá, hogy a 2001-es Eb selejtezőjében Pécsett, majd a franciaországi Európa-bajnokságon is legyőztük az oroszokat a válogatottal. Lassan tíz éve szemmel tartottak.

– Mi lesz a magyar válogatottal?
– Csak októberben utazom ki, addig lebonyolítjuk a július 8-án kezdődő felkészülést az Eb-selejtezőre, majd augusztus 13. és szeptember 13. között lejátsszuk a kvalifikációs meccseket Franciaországgal, Horvátországgal, Szlovákiával és Romániával. Azaz nem hanyagolom el a nemzeti együttest…
Legfrissebb hírek

Hajduk-szurkolókat vettek őrizetbe Splitben antiszemita rigmusok miatt

Konferencialiga
3 perce

Nem csak a belgák juthattak ki csalással 3x3-as kosárlabdában a tokiói olimpiára – a mieink továbbra is igazságtételre várnak

Tokió 2020
26 perce

Hollósy László: A mi szakmánkban több az eszkimó, mint a fóka

Röplabda
26 perce

Gulácsi Péter újra edzésbe állt a Villarrealnál

Légiósok
43 perce

Bocsánatot kért a Manchester United vezetőségét kritizáló Lisandro Martínez

Bajnokok Ligája
1 órája

Olvasóink szerint Zachariassen után Mariano Gómez volt a Fradi legjobbja a Plzen ellen

Európa-liga
1 órája

A selejtezőben megdőlt a férfi négyezer méter világcsúcsa a pályakerékpáros-vb-n

Kerékpár
1 órája

„Olyan ember vagyok, aki nagyon jól érzi magát otthon” – Fazekas Nándor 50 éves

Képes Sport
1 órája