A spanyol Pau Gasol lépett elő a Lakers vezérévé a Nets ellen

2008.11.26. 08:32
Címkék
Igazi meglepetés nélkül zárult az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának 29. játéknapja, bár alig 26 másodperc hiányzott hozzá, hogy az Oklahoma hazai pályán legyőzze a Shaquille O’Nealt nélkülöző Phoenix Sunst. A Lakers könnyen, 27 ponttal verte a Los Angelesbe látogató New Jersey Nets csapatát, ehhez szüksége volt Pau Gasol kiemelkedő teljesítményére is.
Pau Gasolnak (16) három negyed is elég volt a bőséges pontszerzésre
Fotó: Reuters
Pau Gasolnak (16) három negyed is elég volt a bőséges pontszerzésre
Pau Gasolnak (16) három negyed is elég volt a bőséges pontszerzésre
Fotó: Reuters
Pau Gasolnak (16) három negyed is elég volt a bőséges pontszerzésre

Peches csapat az NBA újonca, az Oklahoma City Thunder, hiszen a záró negyedben már 12 ponttal is vezetett a Phoenix Suns ellen, a végén mégsem sikerült győzelemmel bemutatkoznia hazai közönség előtt a csapat új vezetőedzőjének, Scott Brooksnak, és a Suns 99–98-ra nyert.

A győztes kosarat 25.7 másodperccel a dudaszó előtt dobta a Suns: Matt Barnes engedte el a labdát a hármasvonalon túlról. „Nem mondhatnám, hogy túl jól játszottunk Shaq nélkül, egyszerűen ennyire függ tőle a játékunk” – mondta Steve Nash, a Suns 20 pontig jutó irányítója, aki szerint hiányzott a csapatból az eltiltását töltő center, Shaquille O’Neal, ezért sikerült döcögősre a győzelem.

A nap további négy mérkőzésén sem született meglepetés, a Lakers közel 30 ponttal verte a New Jersey Nets csapatát, míg a Dallas zsinórban 5 győzelmét aratva már közel jár ahhoz, hogy feledtesse szurkolóival a november első felében nyújtott pocsék teljesítményét.

A Los Angelesnél ezúttal nem Kobe Bryant vitte a prímet, de a Lakers szurkolói így is megnyugodhattak, mert Pau Gasol vette át a pontszerzés felelősségét, és úgy szórt 26 egységet, hogy az utolsó negyedben már nem is játszott.

Ezzel a Lakers továbbra is a liga legjobb mérlegét tudhatja magáénak, a Nets elleni győzelme volt a 12. a bajnokságban, és csupán egy vereséget szenvedett el: a Detroit Pistons tudta legyőzni Phil Jackson alakulatát.

NBA

ALAPSZAKASZ, 29. JÁTÉKNAP
Washington Wizards–Golden State Warriors 124–100
New York Knicks–Cleveland Cavaliers 101–119
Oklahoma City Thunder–Phoenix Suns 98–99
Dallas Mavericks–Indiana Pacers 109–106
LA Lakers–New Jersey Nets 120–93
Legfrissebb hírek

Anthony és Richarlison kimaradt, Neymar bekerült a brazil válogatott végleges vb-keretébe

Foci vb 2026
1 órája

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
1 órája

Keddi sportműsor: kulcsfontosságú magyar–brit meccs a hoki-vb-n

Minden más foci
1 órája

Örömkönnyek a Rába partján – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Jégkorong-vb: Finnország az Egyesült Államokat, Svájc a németeket ütötte ki

Jégkorong
1 órája

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
2 órája

Újabb szöglet utáni gól, újabb győzelem: egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez az Arsenal

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik