Kosárlabda: elküldték a 100-0-ra győző női csapat edzőjét

2009.01.27. 00:36
Címkék
Elküldték egy texasi középiskola női kosárlabdacsapatának edzőjét, miután helyénvalónak nevezte tanítványai 100–0-s győzelmét.
A Covenant (Szövetség) nevű keresztény magángimnázium együttese január 13-án meghökkentő különbségű sikert aratott a tanulási nehézségekkel küzdő diákokkal foglalkozó Dallas Academy felett, amely mindössze nyolc játékost tudott kiállítani, és négy éve nem nyert meccset. Szemtanúk szerint nyomasztó fölényük ellenére a hazaiak – akik a félidőben már 59–0-ra vezettek – az utolsó negyedben sem álltak le a triplagyártással, a nézők pedig hangos ujjongásban törtek ki, ahogy kedvenceik egyre inkább közelítettek a 100 ponthoz. A Dallas Morning News című napilap és a Covenant igazgatója egyaránt szégyenteljesnek és a keresztény elvekkel ellentétesnek minősítette az esetet, utóbbi pedig elnézést kért a diákok sportszerűtlen viselkedéséért. Micah Grimes edző azonban más véleményen volt: „Nem értek egyet a bocsánatkéréssel. Úgy játszottunk, ahogy kellett, mindenki derekasan és becsületesen küzdött.” Nyilatkozata után néhány órával a vezetőség menesztette a trénert.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Sallaiék a Barcát, Gulácsiék a Napolit, Orbánék a PSV-t fogadják a BL-ben

Minden más foci
3 órája

Kleinheisler László: A hazám nem becsül meg; Nagy Ádámot ajánlották az Arsenalnak

E-újság
3 órája

Soha rosszabb hétfői meccset! Három gól a ráadásban, hat gól összesen a Levante–Sevillán

Spanyol labdarúgás
4 órája

Van még benne kraft – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Fenn és lenn – Malonyai Péter publicisztikája

Atlétika
4 órája

Négy gólt kapott a Newcastle az újonc otthonában

Angol labdarúgás
4 órája

Krsztovics duplázott, az Atalanta könnyedén múlta felül a Veneziát

Olasz labdarúgás
4 órája

Napi futballabszurdum: 13–0-s győzelem után rúgták ki az edzőt Franciaországban

Francia labdarúgás
5 órája