Garnett nélkül is begyűjtötte sorozatban 11. győzelmét a Celtics

2009.02.02. 07:27
Címkék
Sorozatban tizenegyedik mérkőzését is megnyerte az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) címvédője, a Boston Celtics, amelynek áldozata ezúttal a Minnesota Timberwolves csapata volt.
Pierce győzelemre vezette a Celticst
Fotó: Action Images (archív)
Pierce győzelemre vezette a Celticst
Pierce győzelemre vezette a Celticst
Fotó: Action Images (archív)
Pierce győzelemre vezette a Celticst

A Kevin Garnett nélkül felálló bostoniak 109–101-re győztek hazai pályán, nyerő emberük a 36 pontot szóró Paul Pierce volt.

„Csak azt tettem, amire a csapatnak szüksége volt. Tudtam, hogy ma leginkább a pontszerzésre kell összpontosítanom – mondta Pierce a meccs után, aki pontjai mellett nyolc lepattanót szerzett és hat asszisztot adott. – Megmutattam, hogy még harmincegy évesen is számolni kell velem.”

A vendégek részéről Al Jeffersont kell mindenképpen kiemelni, aki 34 pontot szerzett, december 20. óta ez már a hatodik meccse, amelyen minimum 30 pontot termelt, emellett szedett még 11 lepattanót is, ezzel idénybeli 26. dupla dupláját elérve.

Az Orlando Magic a Raptorst verte meg Torontóban 113–90-re. A vendégeket Dwight Howard és Jameer Nelson vezette. Előbbi 29 pontot és 14 lepattanót szerzett, míg utóbbi 18 ponttal és 10 assziszttal járult hozzá csapata sikeréhez.

A Cavaliers ásza – ismét – LeBron James volt, aki 33-at vállalt csapata 90 pontjából, s ez elég volt a 80 pontig jutó Detroit Pistons ellen.

A Sacramento Kings a hosszabbításban győzte le 122–118-ra a Thundert. Martin King 37 ponttal járult hozzá együttese sikeréhez, amellyel nyolcmeccses nyeretlenségi sorozatot szakított meg a Kings.

NBA

ALAPSZAKASZ, 94. JÁTÉKNAP
Toronto Raptors–Orlando Magic 90–113
Boston Celtics–Minnesota Timberwolves 109–101
Detroit Pistons–Cleveland Cavaliers 80–90
Sacramento Kings–Oklahoma City Thunder 122–118 hosszabbítás után
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Sallaiék a Barcát, Gulácsiék a Napolit, Orbánék a PSV-t fogadják a BL-ben

Minden más foci
8 perce

Van még benne kraft – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
10 perce

Fenn és lenn – Malonyai Péter publicisztikája

Atlétika
10 perce

Négy gólt kapott a Newcastle az újonc otthonában

Angol labdarúgás
14 perce

Krsztovics duplázott, az Atalanta könnyedén múlta felül a Veneziát

Olasz labdarúgás
26 perce

Napi futballabszurdum: 13–0-s győzelem után rúgták ki az edzőt Franciaországban

Francia labdarúgás
1 órája

Gólzápor a Szőnyi úton, a BVSC ötször, a Soroksár kétszer talált a kapuba

Labdarúgó NB II
1 órája

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
2 órája