A második mérkőzésen már nem hibázott a Lakers és a Celtics sem

2009.05.07. 08:13
Címkék
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásának főcsoport-elődöntőjében nyert az első összecsapást egyaránt saját környezetében elbukó Los Angeles Lakers és Boston Celtics is. Sikerével mindkét csapat 1–1-re egyenlített – előbbi a Houston Rockets, utóbbi az Orlando Magic ellen – az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharcban.
Bryant ezúttal tarthatatlan volt
Fotó: Reuters
Bryant ezúttal tarthatatlan volt
Bryant ezúttal tarthatatlan volt
Fotó: Reuters
Bryant ezúttal tarthatatlan volt

Kobe Bryant ismét fantasztikusan játszott. A Lakers kosarasa egyértelműen a Rockets elleni meccs legjobbja volt: 40 ponttal segítette csapatát a 111–98-as győzelemhez.

A Los Angeles-i alakulat az első összecsapáson hazai pályán szenvedett vereséget, egy esetleges újabb kudarc tehát hatalmas blama lett volna a tavalyi döntősnek. A Lakers azonban fizikailag végig fölényben volt a második meccsen, s nem sok esélyt adott a pályaelőny birtokában lévő Houstonnak.

Pau Gasol 22 pontja mellett 14 lepattanót szedett, Derek Fisher pedig 12 asszisztjával járult hozzá a hazai győzelemhez.

A vendégek legeredményesebb kosarasa a 25 pontig jutó Ron Artest volt. A harmadik meccs a Houston otthonában lesz pénteken, a Lakersnek idegenben már mindenképp nyernie kell egyet, ha tovább akar jutni. A Rocketsnek elég lenne csak a hazai találkozóin diadalmaskodnia.

Kísértetiesen hasonló a helyzet keleten. A Celtics is vereséggel kezdte a főcsoport-elődöntőt, a második meccsen azonban már javított a bajnoki címvédő.

Rajon Rondo 15 pontot, 18 gólpasszt és 11 lepattanót jegyzett az összecsapáson. A játékos tripla-duplájának is köszönhetően pedig a Boston könnyedén nyert az Orlando Magic ellen 112–94-re.

Az egész mérkőzést ellenőrzése alatt tartotta a bajnokcsapat, amely folyamatosan növelte előnyét, és a negyedik negyed előtt már 22 ponttal vezetett.

Doc Rivers vezetőedző örült a győzelemnek, de tudja: még mindig a Magicnél van az „előny”.

„Elérték, amit akartak. Szereztek egy győzelmet, már náluk van a pályaelőny. Most elmegyünk hozzájuk, és megpróbálunk nyerni” – mondta Rivers.

NBA, RÁJÁTSZÁS

NYUGATI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ
Los Angeles-Lakers–Houston Rockets 111–98
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–1

KELETI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ
Boston Celtics–Orlando Magic 112–94
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–1
Legfrissebb hírek

Bunting nyerte meg a darts PL alapszakaszának utolsó állomását

Egyéb egyéni
6 órája

Borbély Balázs: Szavakkal szinte leírhatatlan, milyen megtisztelő bajnoknak lenni az ETO-val; Szűcs Tamás: Sergio Navarro volt a legjobb edzőm

E-újság
6 órája

Jelen- és jövőkép – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Pénteki sportműsor: a németekkel játszunk a jégkorong-vb-n

Minden más foci
6 órája

Rekord: 274-en mászták meg a Mount Everestet egy nap alatt

Egyéb egyéni
7 órája

Bundesliga: hiába a Wolfsburg-fölény, nem esett gól az osztályozó első meccsén

Német labdarúgás
7 órája

Lőw Zsolt a BL-döntőről: 51:49 arányban a Paris Saint-Germaint tartom esélyesebbnek

Bajnokok Ligája
7 órája

Ciprus ellen győzött férfi röplabda-válogatottunk Fonyódon

Röplabda
8 órája
Ezek is érdekelhetik