Férfi kosár NB I: fotóst inzultált az egyik játékvezető Szegeden

MTI MTIMTI MTI
2012.02.20. 18:45
Címkék
Panasszal élt a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségénél (MKOSZ) a Szegedma.hu hírportál hétfőn, miután fotoriporterét vasárnap a Naturtex-SZTE-Szedeák–Falco-Szova KC férfi NB I-es mérkőzést követően inzultálta az egyik játékvezető.

Gémes Sándor fotós az MTI-nek hétfőn elmondta: Valovics István játékvezető a meccset követően, a levonulás közben ütött a gépére, miközben fényképezte a győztes csapatot és a pályát elhagyó játékvezetőket.

„Miközben a játékvezetők távoztak a pályáról, velük együtt hátráltam, és dolgoztam. Az ominózus bíró ekkor kapott a gépem után, hogy ne őt fényképezzem" – fogalmazott a fotós, aki annak ellenére, hogy a sípmester akadályozta a munkáját, nem szándékozik lépéseket tenni az ügyben, de elvárna egy bocsánatkérést.

Valovics szerint nem történt inzultus. Mint az MTI-nek elmondta: kissé értetlenül áll az ügy előtt, miután szerinte ő csak eltolta a fotós gépét, aki túl közelről készített róla képeket. A bocsánatkéréssel kapcsolatban azt mondta, ha személyesen találkozna a fotóssal, biztosan elnézést kérne, de hivatalosan, írásban ennek egyelőre nem érzi szükségét.

A Szegedma.hu vezetője, Bonifert Gábor szerint viszont Valovics István azzal, hogy levonulás közben bíróként odalépett a munkáját végző fotóriporterhez, és ráütött a fényképezőgépére, átlépett egy határt.

A bocsánatkéréstől függetlenül a hírportál hivatalosan kéri az eset kivizsgálását, illetve az ezzel kapcsolatban szükségesnek tartott lépések megtételét a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének vezetésétől.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
6 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
6 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
6 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
6 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
6 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
7 órája