Férfi kosárlabda: május végéig Heinrich Róbert irányítja a ZTE-t

MTI MTIMTI MTI
2012.03.06. 12:28
Címkék
Felmentette kedden a munkavégzés alól Kis Attilát, a Zalakerámia ZTE KK férfi kosárlabdacsapatának vezetőedzőjét a klub ügyvezetője. Az NB I-ben sereghajtó együttest május 31-ig Heinrich Róbert irányítja.

A zalai egyesület hivatalos honlapján Kern Lajos ügyvezető úgy nyilatkozott, kedd este Heinrichhel közösen tárgyalnak Patonay Imre szakmai tanácsadóval utóbbi szakember további szerepvállalásáról.

„A hátralévő rövid időre és a soron következő kulcsfontosságú mérkőzésekre tekintettel az ügyvezető az új vezetőedzőnek szabad kezet ad, aki szigorúbb fegyelmet és elszámoltatást vezethet be – fogalmazott Kern. – A következő találkozón nyújtott teljesítmény függvényében egyes játékosokkal akár szerződésbontás is elképzelhető.”

A 175-szörös válogatott, a Honvéddal 10-szeres magyar bajnok Heinrich 1998-tól 2000-ig már vezette a ZTE-t, ebben az időszakban egyszer 8., egyszer pedig 6. lett az együttes a bajnokságban. Heinrich később Sopronban és Szolnokon is dolgozott, míg most az lesz a feladata, hogy kiharcolja az élvonalban maradást a kék-fehér gárdával.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
3 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
3 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
3 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
4 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
4 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
5 órája