Tömegsport: már hatezren csatlakoztak a Dobd a kosárba! programhoz

Vágólapra másolva!
2014.05.02. 16:55
null
Kollégánk, Németh Andrea (hátsó sor, bal szél) is együtt kosarazott a hírességekkel és a gyerekekkel (Fotó: Czerkl Gábor)
Ami a futballban a tiki-taka stílus, az a kosárlabdában az úgynevezett Add tovább! játék: passzolgatva kell jobbnak lenni a másiknál. A Dobd a kosárba! program Országos Jamboree-ján fellépő sztárcsapatban vendégszereplőként fogott labdát Polgár Judit sakkvilágbajnok, a kajakos olimpiai bajnok Horváth Gábor és Simicskó István, sportért felelős államtitkár is.
Huszonöt iskola csaknem négyszáz növendéke versengett a Dobd a kosárba! sportágfejlesztési program országos döntőjén a fővárosi Gabányi László Sportcsarnokban. A harmadik és negyedik osztályos gyerekek az „Add tovább!” játékban mérték össze az erejüket – a pénteki döntőbe a selejtezők, megyei viadalok legjobbjai jutottak el.

„Szolnokról indult el a játék, amely a különböző átadási módok, a labdaszerzés, az üres helyre helyezkedés, az emberfogásos védekezés és a csapattagok közti együttműködés alapjainak elsajátítására szolgál a gyerekek életkorának megfelelő versenyszabályok között” – árulta el Rezák László, a Szolnoki Olajbányász 1991-es bajnokcsapatának edzője, a Dobd a kosárba! program egyik vezetője.

Azt már a társvezető Zsolnay Gyöngyi (110-szeres válogatott kosárlabdázó) tette hozzá, hogy nem egész két és fél év alatt 200 iskola 400 csoportja csatlakozott, vagyis országszerte 6000 gyerek ismerkedett meg a sportággal.

„A legkisebb lányom, a nyolcéves Tánja is játszott a nagyobbakkal – mondta a korábbi sokszoros válogatott irányító, Mészáros Zalán, a Rátgéber Akadémia sportfejlesztési igazgatója. – Bár furcsa lehet, hogy itt nincs palánk, a csapatjáték szempontjából nagyon hasznos, hogy passzolni tanulnak a gyerekek.”

Az ELTE-gyakorló iskola egy bemutató erejéig megmérkőzött a sztárcsapattal, melyben egyéb sportág klasszisai mellett több neves sportvezető is helyet kapott. Kosárpalánk nélkül passzolgatott a sakkvilágbajnok Polgár Judit, az olimpiai bajnok kajakos, Horváth Gábor, Zsolnay Gyöngyi és Mészáros Zalán, valamint Simicskó István, sportért felelős államtitkár és Szalay Ferenc, a hazai kosárszövetség elnöke, Szolnok polgármestere. A játékot az nyeri, aki többet passzol, ám Vujity Tvrtko ceremóniamester ezúttal nem hirdetett eredményt, mondván, döntetlenre végeztek a gyerekek és a sztárok. Egy biztos: a passzok számban simán felvették a versenyt a tiki-taka királyaival, a Barca- és a Bayern-focistákkal…
Legfrissebb hírek

Triatlon: ötödik a magyar mixváltó az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
4 órája

Öttusa: Mészáros Emma az első felnőtt Eb-jén is érmet nyert az idén

Utánpótlássport
6 órája

Triatlon: két ötödik hely a kitzbüheli ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
18 órája

Kosárlabda: Tózer-Nemes Boglárka a Csatában lépne szintet az NB I-ben

Utánpótlássport
19 órája

Vívás: a legjobbak között maradnának a junior párbajtőröző fiúk

Utánpótlássport
20 órája

Lakatos Tamás: Az olimpiai érem már csak plusz hozadék

Utánpótlássport
2025.09.12. 18:41

Jégkorong: Szabó Bonita szeme előtt már az A-csoportos U18-as vb lebeg

Utánpótlássport
2025.09.11. 20:33

Triatlon: hét magyarral indul az ifjúsági Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2025.09.11. 15:03
Ezek is érdekelhetik