Női kosár Eb-felkészülés: hatpontos vereség a horvátoktól

MTI MTIMTI MTI
2015.05.29. 20:54
A hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülő magyar női kosárlabda-válogatott hat ponttal kikapott pénteken a szintén Eb-résztvevő Horvátországtól a Podgoricában zajló négyes torna első napján.

A magyar válogatott tájékoztatása szerint a horvát csapat kezdte jobban a meccset, 9–0-ra ellépett, ám a folytatásban a magyarok percei következtek, Vajda Annáék jelentős, hétpontos előnyt harcoltak ki az első negyed végére.

A folytatásban visszaesett Stefan Svitek együttesének teljesítménye, a játékosok rengeteg labdát adtak el és sorra kimaradtak a dobásaik, ellenben a másik oldalon a horvátok kiválóan céloztak, így 17 ponttal nyerték a második szakaszt.

A harmadik negyedben keményebben védekezett a magyar válogatott, hat pontot faragott tízpontos hátrányán, majd a negyedik szakasz elején egy rövid időre a vezetést is visszavette. Ezt követően azonban egy újabb rossz periódus következett, ez pedig megpecsételte Vajdáék sorsát, így végül hat ponttal kikaptak.

A magyar csapat szombaton a házigazda montenegrói, míg vasárnap a bosnyák csapattal mérkőzik meg tornán.

NŐI KOSÁRLABDA – EB-FELKÉSZÜLÉSI NÉGYES TORNA
PODGORICA

Horvátország–Magyarország 73–67 (16–23, 25–8, 8–14, 24–22)
A legjobb magyar pontszerzők: Vajda 21, Simon 15

Legfrissebb hírek

Három helyet javított a világranglistán a női kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
2026.09.17. 15:29

„Büszkék lehetünk” – értékeltük a női kosárlabda-válogatott vb-szereplését

Kosárlabda
2026.09.13. 09:59

Lovrencsics Balázs: Sosem voltam elájulva magamtól; Juhász Dorka: Büszkék lehetünk

Minden más foci
2026.09.12. 23:18

Völgyi Péter: Nagyon elégedettek vagyunk a szerepléssel

Kosárlabda
2026.09.12. 09:53

Olvasóinknál Lelik Réka volt a magyar válogatott legjobb játékosa a női kosárlabda-vb-n

Kosárlabda
2026.09.12. 09:47

Rátgéber László: Szenzációs teljesítmény, az összes vb-meccsből profitáltunk

Kosárlabda
2026.09.11. 17:58

Károlyi Andrea: Balszerencse, hogy összefutottunk a vb várható döntőseivel

Kosárlabda
2026.09.11. 08:55

Értékelje a női kosárlabda-válogatott játékosainak világbajnoki teljesítményét!

Kosárlabda
2026.09.11. 08:27