Korszakhatáron – Németh Andrea jegyzete

A férfi kosárlabda-bajnokság elmúlt egy évtizedének domináns klubja, a Szolnoki Olaj idén nem jutott be a legjobb négy közé.

Véget ért egy korszak?

Abból a szempontból igen, hogy a hétszeres bajnok (1991, 2007, 2011, 2012, 2014, 2015, 2016), hatszoros kupagyőztes (2002, 2007, 2011, 2012, 2014, 2015) szolnoki klub nem nyert semmit a szezonban. Pedig a magyar kosárlabdázás történetének harmadik legeredményesebb férfiegyesülete (bajnoki címek számában csak a Honvéd és a kilenc aranyát a harmincas-negyvenes években nyerő BSZKRT, a kupasikerekében a Honvéd és Körmend áll előtte) nagyra törő tervekkel vágott neki az idénynek. A sportág zászlóshajója – ahogy Nyerges Zsolt tulajdonos fogalmazni szokott – fedélzetén az Eb-szereplést 17 év után kiharcoló válogatott négy tagjával, kormányánál a szövetségi kapitány Sztojan Ivkoviccsal futott ki újabb felfedezendő terület, az EuroChallenge, az Adria-liga és az Európa-kupa után a Bajnokok Ligája-felé. A sportágban régen tapasztalt eufória közepette aztán gyorsan kapta a kijózanító gyomrosokat, miközben Ivkovics joggal hivatkozott a sikeres Eb-selejtező okozta szellemi és fizikai kimerültségre, a felkészülés rövidségére. Keretének összetételéről, légiósai kiválasztásáról, játékrendjének korszerűségéről előbb az európai, aztán a hazai ellenfelek mondták ki az ítéletet. A közönség nem – mert a szolnoki ultrák már vezetőedzői kinevezése előtt megüzenték: ha Ivkovics jön, ők mennek. Szolnokon tehát hetek alatt fogyott el minden: szurkolóból a hit és lelkesedés, kosarasból az önbizalom és kreativitás, edzőből a lendület és szuggesztív erő, a játékból a látványosság és eredményesség.

Ami Ivkovics lemondása után következett, csak kármentés volt. És nem is rossz: a legjobb nyolc közé is épphogy bejutó, az edző-, játékos-, játékstílus- és szemlélet-váltással életre lehelt együttes egy kosárral maradt le a kupasikerről, s az ötödik meccsen csúszott le a bajnoki elődöntőről. De lemaradt és lecsúszott.

Véget ért egy korszak?

Nyerges Zsolt leginkább tisztelendő erénye, a lojalitás lenne a legnagyobb hibája is egyben? Szívmelengető hagyomány, hogy Szolnokon volt játékosból lesz edző, vezető, s ha valaki távozik, de váltása nem jön be, visszatérhet. Rezák, Szalay, Tóth, Pór, Alekszics, Ivkovics, Kmézics, Jurkunas – mind-mind szolnoki kedvenc volt, s az volt az előttünk álló éra megtervezésével megbízott szakmai igazgató, Báder Márton is. Akinek maradó és visszatérő korábbi játékostársai lojalitásán túl már szintlépésre is szüksége lenne ahhoz, hogy Szolnokon végre elkezdődhessen a régóta ígért új korszak.