3x3-as kosár Eb: női válogatottunk nem tudta megvédeni címét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.07.09. 15:54
A címvédőként induló 3x3-as női kosárlabda-válogatottunk a negyeddöntőben 17–11-es vereséget szenvedett Franciaországtól, így a mieink számára a legjobb nyolc között fejeződött be a torna.

A Medgyessy Dóra, Bozóki Bettina, Süle Krisztina, Theodoreán Alexandra összeállítású Európa-bajnoki címvédő magyar válogatott a csoportkört a második helyen zárta, így a negyeddöntőben a D-csoport győztesével, Franciaországgal játszott.Medgyessy Dóra, Bozóki Bettina, Süle Krisztina, Theodoreán Alexandra összeállítású Európa-bajnoki címvédő magyar válogatott a csoportkört a második helyen zárta, így a negyeddöntőben a D-csoport győztesével, Franciaországgal játszott.

A franciák kezdtek jobban, 2–0-s hátrányban azonban összeszedték magukat a mieink és 3–2-re fordítottak. Nem sokkal később két távolit (a hárompontos távolságból dobott kosár 2 pontot ér ebben a szakágban) is berámolt ellenfelünk, ez pedig alapjaiban határozta meg az egész mérkőzést, hiszen nagyrészt az ekkor kialakult hárompontos különbség állt a felek között.

Három perccel a vége előtt még visszajöttünk 10–9-re, ekkor azonban az egyik francia játékos szinte lehetetlen helyzetből beemelt egy újabb távolit – innen már nem tudott visszajönni csapatunk, 17–11-es vereséget szenvedett.

A két hete világbajnoki ezüstérmet szerző, Eb-címvédő magyar válogatott számára a legjobb nyolc között fejeződött be a torna.

3X3-AS KOSÁRLABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
Nők, negyeddöntő
Franciaország–Magyarország 17–11

Legfrissebb hírek

Három helyet javított a világranglistán a női kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
2026.09.17. 15:29

„Büszkék lehetünk” – értékeltük a női kosárlabda-válogatott vb-szereplését

Kosárlabda
2026.09.13. 09:59

Lovrencsics Balázs: Sosem voltam elájulva magamtól; Juhász Dorka: Büszkék lehetünk

Minden más foci
2026.09.12. 23:18

Völgyi Péter: Nagyon elégedettek vagyunk a szerepléssel

Kosárlabda
2026.09.12. 09:53

Olvasóinknál Lelik Réka volt a magyar válogatott legjobb játékosa a női kosárlabda-vb-n

Kosárlabda
2026.09.12. 09:47

Rátgéber László: Szenzációs teljesítmény, az összes vb-meccsből profitáltunk

Kosárlabda
2026.09.11. 17:58

Két vereséggel máris kiesett a magyar női válogatott a 3x3-as kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2026.09.11. 16:50

Károlyi Andrea: Balszerencse, hogy összefutottunk a vb várható döntőseivel

Kosárlabda
2026.09.11. 08:55