Női kosár: újabb magyar siker a franciák ellen

MTI MTIMTI MTI
2018.06.03. 18:15
A magyar női kosárlabda-válogatott a héten már harmadszor találkozott a francia női csapattal felkészülési mérkőzésen, és a pénteki győzelmet követő szombati vereség után ma ismét diadalmaskodott Székely Norbert szövetségi kapitány csapata, s 16 ponttal legyőzte a házigazdákat a Landerneau-ban rendezett mérkőzésen.

Székely Norbert szövetségi kapitány alakulata a múlt héten kikapott Csehország válogatottjától, amelyet egy nappal később legyőzött. A magyar együttes az Európa-bajnoki selejtezősorozat ötödik fordulójában, november 16-án Albánia csapatával játszik, a zárónapon, november 21-én pedig a százszázalékos oroszok vendége lesz.

Jelenleg a második helyen áll a csoportjában három győzelemmel és egy vereséggel úgy, hogy kétszer legyőzte a második helyre esélyes litván válogatottat.

A 2019-es szerb-lett közös rendezésű Európa-bajnokságot 16 csapat részvételével bonyolítják le, 14 együttes selejtező útján csatlakozhat a két házigazdához a nyolc, egyenként négycsapatos csoportból. Az oda-visszavágós csoportok első helyezettjei és a hat legjobb második jut ki a kontinenstornára.

A két együttes pénteki meccsét is a magyarok nyerték 73-57-re, majd szombaton a hazaiak 88-80-ra visszavágtak.

NŐI KOSÁRLABDA,
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Franciaország–Magyarország
64–71 (19–17, 14–22, 14–17, 17–15)
A magyar válogatott legeredményesebb játékosai: Határ 17, Weninger 11, Bálint 11

 

Legfrissebb hírek

Völgyi Péter: Nem gondoltam volna, hogy 26 eladott labdával nyerni tudunk

Kosárlabda
7 órája

Női kosarasaink megverték Nigériát, 28 év után újra magyar győzelem vb-mérkőzésen!

Kosárlabda
9 órája

A jóval esélyesebb franciák több mint 40 ponttal győzték le a magyar csapatot a női kosár-vb-n

Kosárlabda
2026.09.04. 22:41

„Eljött a pillanatod” – ezt üzente Curtis a feleségének a női kosár-vb előtt

Kosárlabda
2026.09.04. 09:50

Hittel és pimaszul – 28 év után újra a mieinkkel rajtol a női kosárlabda-világbajnokság

Kosárlabda
2026.09.04. 06:51

Egy dolog állandó: a változás – interjú Aho Ninával

Képes Sport
2026.09.03. 14:33

Völgyi Péter: Közepes teljesítménnyel nem lehet meccset nyerni a vb-n

Kosárlabda
2026.09.02. 22:25

Edzés előtt tánc, fotózás, utána torta – megérkeztek a magyarok a női kosárlabda-világbajnokságra

Kosárlabda
2026.09.02. 09:16