Női kosár Eb: Remélem, nem ez a végállomás – Zele

2019.06.30. 13:00
null
Zele Dorina úgy érezte, elvégezte a feladatát (Fotó: Koncz György)
A C-csoportot már két forduló után megnyerő magyar válogatott egyik kulcsemberévé lépett elő az Aluinvent DVTK erőcsatára, Zele Dorina, aki a szlovénok és az olaszok elleni sikerből is alaposan kivette a részét.

 

– Az olaszok elleni győzelem után Székely Norbert azt hangoztatta, hogy ön volt a mérkőzés hőse. Milyen érzés egy ennyire „direkt” elismerést begyűjteni a szövetségi kapitánytól?
–
Természetesen nagyon jó, meg is lepődtem egy kicsit, nem gondoltam, hogy ilyen véleménnyel van a teljesítményemről. Azt hiszem, most sem csináltam mást, mint máskor, igyekeztem a feladatomat a lehető legjobban megoldani.

– Az első meccsen még kilencedik játékosként került a pályára, a másodikon már a kezdő ötös tagja volt. Számított a felkészülés alatt arra, hogy ekkora szerepet kaphat az Eb-n?
–
Nem, erre nem számítottam, azonban igyekszem élni a lehetőséggel.

SZÉKELY NORBERT SZÖVETSÉGI KAPITÁNY

„A felkészülés alatt egy céget megbíztunk azzal, hogy csináljon a játékosokról személyiségtérképet, ennek köszönhetően Zele Dorináról is nagyon fontos információkat kaptunk. Az ő személyiségtérképe rengeteg értékről tanúskodott, így biztos voltam benne, hogy bizonyos szituációkban kulcsszerepe lesz az Európa-bajnokságon, és ez így is lett.”

 

– Milyen formában érezte magát a torna előtt?
–
Azt még Székely Norberttel is megbeszéltem, hogy legfőképpen mentálisan éreztem magam igazán felkészültnek. Úgy érkeztem ide, hogy ha egy percet kapok egy mérkőzésen, akkor abba kell a legjobbamat sűrítenem. Úgy tűnik, ez a hozzáállás ezt eredményezte, hogy megkapom a bizalmat a szakmai stábtól.

– A két évvel ezelőtti Európa-bajnokságon szerepelt csapathoz képest mennyiben más ez a mostani?
–
Nekem ez már a harmadik kontinensviadalom, és mindegyiknek megvan a maga szépsége számomra. A 2015-ös természetesen azért emlékezetes, mert az volt az első, a 2017-es csehországin sikerült továbbjutni a csoportból és annak is nagyon örültünk, ez a mostani meg egy fantasztikus történet, nem is tudom, van-e még feljebb. Azt hiszem, a legjobb nyolcba jutásunk nagyon kellett a magyar női kosárlabdázásnak.

– Visszakérdezek: van még feljebb?
–
Nagyon remélem, hogy igen.

– Az első két meccsen két, előzetesen magasabbra taksált ellenfelet győztünk le. Mivel tudtunk föléjük kerekedni?
–
Mindig rá tudtunk tenni egy lapáttal, ha kellett, egy-egy egyéni teljesítmény pedig továbblendítette a csapatot a nehéz pillanatokon. Nem vártunk a másikra, nem toltuk át a felelősséget, mindig akadt valaki, aki kirángatta a komfortzónájából az együttest.

– A törökök elleni mérkőzést hogyan lehet felhasználni arra, hogy a negyeddöntőt is sikerrel vehessük?
–
Fontos a regeneráció, de az még inkább, hogy abban a pillanatban, amikor kiderül, ki lesz az ellenfelünk, a lehető legjobban felkészüljünk belőle. Biztos vagyok benne, hogy a szakmai stáb alaposan feltérképezi leendő riválisunkat.

– Székely Norbert a felkészülés kezdetén egy olimpiai selejtezős hely elérését fogalmazta meg vágyként. Ez akkor még rózsaszín álomnak tűnt, most viszont elérhető közelségben van.
–
Ez jelentené a mindent számunkra. Tényleg a legmerészebb álmainkban sem gondoltuk volna, hogy két meccs után a nyolc között leszünk és beszélhetünk az olimpiai selejtező lehetőségéről. Remek érzés volt szombat reggel úgy felkelni, hogy negyeddöntősök vagyunk, és nagyon remélem, hogy nem ez a végállomás ezen az Eb-n.

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítják: Bobory Balázs (riport), Koncz György (fotó)

KOSÁRLABDA
NŐI EURÓPA-BAJNOKSÁG
3. FORDULÓ

A-CSOPORT
13.00:
Ukrajna–Nagy-Britannia
18.30:
Lettország–Spanyolország
B-CSOPORT

15.30:
Csehország–Montenegró
21.00:
Svédország–Franciaország
C-CSOPORT
16.00:
Magyarország–Törökország (Tv: Duna World) – élőben az NSO-n!
18.30:
Olaszország–Szlovénia
D-CSOPORT

17.45:
Fehéroroszország–Oroszország
20.30:
Belgium–Szerbia

Legfrissebb hírek

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
9 órája

Három helyet javított a világranglistán a női kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
2026.09.17. 15:29

„Büszkék lehetünk” – értékeltük a női kosárlabda-válogatott vb-szereplését

Kosárlabda
2026.09.13. 09:59

Lovrencsics Balázs: Sosem voltam elájulva magamtól; Juhász Dorka: Büszkék lehetünk

Minden más foci
2026.09.12. 23:18

Völgyi Péter: Nagyon elégedettek vagyunk a szerepléssel

Kosárlabda
2026.09.12. 09:53

Olvasóinknál Lelik Réka volt a magyar válogatott legjobb játékosa a női kosárlabda-vb-n

Kosárlabda
2026.09.12. 09:47

Rátgéber László: Szenzációs teljesítmény, az összes vb-meccsből profitáltunk

Kosárlabda
2026.09.11. 17:58

Károlyi Andrea: Balszerencse, hogy összefutottunk a vb várható döntőseivel

Kosárlabda
2026.09.11. 08:55