Kosárlabda: a DEAC reagált Somogyi Ádám szavaira

F. Z.F. Z.
2021.08.11. 20:46
null
Somogyi Ádám (Földi Imre)
Becsky István, a DEAC szakosztályvezetője szót kért a spanyol Burgoshoz igazoló, 21 éves felnőttválogatott Somogyi Ádám távozása ügyében.

 

„Somogyi csupán egy e-mailt küldött, egy nappal a szerződésében szereplő opciós jog érvényesítésének lejárta előtt – eme kitétel szerint kiléphet debreceni szerződéséből, ha Spanyolországba igazol. Valójában az történt, hogy az általa küldött levélben egy nappal a határidő lejárta előtt egyoldalúan felbontotta a kontraktusát, miközben az ő élő szerződése szerint a határidőn belül meg kellett volna keresnie minket az érintett és megnevezett klubnak, vagy érvényes szerződést kellett volna bemutatnia. Álláspontunk szerint ez így nem jogszerű, de sem a szakosztály, sem jómagam nem állunk egy magyar válogatott játékos fejlődésének útjába. Ez esetben eltekintünk a jogi hibáktól, ám továbbra is azt gondolom, ez nem a megfelelő módja az ügy intézésének. Túllendülünk a történteken, noha nyílt titok, ezzel csak a kivásárlási ár megfizetését szeretnék elkerülni, mert információink szerint Somogyi valamelyik magyar klubban folytatja majd pályafutását. Az eljárással nem értek egyet, ha tényleg külföldön játszik, részünkről rendben a történet, de ha Magyarországon, akkor a kivásárlási árra igényt tartunk.”

Legfrissebb hírek

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
18 órája

Félénkebbek, de hódítani akarnak – férfi kosár NB I

Kosárlabda
2026.08.04. 13:14

Hosszabbított a Somogyi fivérekkel a Honvéd – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.25. 16:06

Somogyi Ádám: Mindenkinek joga van álmodozni!

Kosárlabda
2026.07.09. 09:32

Somogyi Ádám: Akár Luka Doncic is Magyarországra érkezhet

Kosárlabda
2026.07.06. 22:20

Somogyi Ádám: Nagyon éhes, tehetséges társaság van itt

Kosárlabda
2026.06.24. 09:19

Somogyi Ádám: Óriási motivációval érkezem a Bilbaóhoz!

Kosárlabda
2026.06.15. 07:03

Somogyi Ádám a spanyol élvonalban folytatja pályafutását

Kosárlabda
2026.06.09. 14:38