Sportrádió: Mintha a Barcelona jobban akarta volna – Hanga Ádám

Vágólapra másolva!
2022.01.24. 11:52
null
Hanga Ádám érzi a bizalmat (Fotó: AFP)
A spanyol férfi kosárlabda-bajnokság el Clásicóján a Barcelona 85–75-re legyőzte idegenben a Real Madridot. Hanga Ádám, a madridiak játékosa 19 percet játszott, három pontot dobott. Hanga a Sportrádiónak értékelte a találkozót, és beszélt a célokról.

 

„Az egész mérkőzés folyamán a Barca akarata érvényesült – kezdte Hanga Ádám. – Rossz kimondani, de mintha jobban akarták volna a győzelmet, mint mi. Csak gratulálni tudok a Barcelonának, megérdemelten nyert. Ezzel olyan sok minden nem dőlt el, továbbra is vezetjük a spanyol bajnokságot, és még két győzelemmel többünk van, mint nekik. Tudjuk, hogy hányszor fogunk még ellenük játszani, minimum tízszer, ha nem többször. Csapatként sokkal jobban kell játszanunk. Hosszú idő után először azt láttam, hogy egy kicsit egyénieskedtünk. De ez csak egy mérkőzés volt, nem dől össze a világ. Tanulni kell belőle, tudnunk kell, hogyan játsszunk ellenük legközelebb, és el kell kapni őket.”

Hanga Ádám korábban a Barcelona játékosa volt, így különleges érzésekkel léphetett pályára.

„Nyilván mindig is kötődöm a Barcelonához. Nem vész el a négy év, de profi játékos vagyok, és most a Real Madrid sikeréért küzdök. Nagyon jól érzem magam itt. Nem panaszkodok, az biztos. Érzem az edző és a társak bizalmát.”

„Kisebb hullámvölgyön megyek keresztül az elmúlt mérkőzéseken, a koronavírus után nehéz volt újra felvenni a ritmust. Még az Alba Berlin ellen összeszedtem egy kisebb sérülést, és ez a Barcelona ellen erősödött. Remélem, hogy kedden pályára tudok lépni. Feszített a menetrend, és nagyban készülünk a Király-kupára, hiszen ez az első cím, amit meg tudunk nyerni, nagyon készülünk. Reméljük, hogy mindenki egészséges lesz.”

A célokról:

„Minden Real Madrid-játékos célja, hogy megnyerje a bajnokságot, de szeretnénk minél több döntőt játszani, és jó úton haladunk efelé.”

„Nekem az Euroliga-siker nagyon hiányzik, de minden egyes kupát, amelyet megnyertem, nagy becsben tartok, hiszen tudom, hogy mennyi munka van benne, mennyi áldozattal jár.”

Legfrissebb hírek

Atlético Madrid–Barcelona elődöntő lesz a spanyol Király-kupában

Spanyol labdarúgás
6 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2026.02.03. 23:34

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 22:57

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 17:16

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24
Ezek is érdekelhetik