Női kosárlabda: újra legyőzte a magyar válogatott Portugáliát

Vágólapra másolva!
2022.05.20. 23:29
null
Szép győzelemmel zárult a portugál túra (Fotó: mkosz.hu)
A magyar női kosárlabda-válogatott felkészülési mérkőzésen tíz ponttal győzött pénteken Portugáliában – adta hírül a távirati iroda.

Székely Norbert szövetségi kapitány együttese múlt hétfőn, Székesfehérváron kezdte meg háromhetes összetartását, amelynek közepén egy portugáliai túra is helyet kapott. A magyarok – akiknél hiányzott a bajnoki döntőben súlyos térdsérülést szenvedett Határ Bernadett – 15 fős kerettel utaztak el a Lisszabontól 80 kilométerre fekvő Rio Maiorba, ahol a szerdai első meccsen 74–70-re kikaptak, majd másnap 69–63-as győzelemmel vágtak vissza a hazaiaknak.

A harmadik összecsapáson – amelyet mintegy 500 néző előtt rendeztek – már a nyitónegyedben 10 ponttal megléptek a vendégek, a nagyszünet előtt pedig főként Mányoki Réka révén 25 pontra nőtt a különbség. A portugálok fordulás után 14 pontra faragták a hátrányt, de tíz ponton belülre végül nem tudtak kerülni.

A magyarok legjobbjai közül Lelik Réka 12, Studer Ágnes és Kiss Virág pedig 9-9 ponttal zárt.

NŐI KOSÁRLABDA FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Portugália–Magyarország 63–73 (10–19, 12–23, 20–14, 21–17)

CSÜTÖRTÖKÖN JÁTSZOTTÁK
Portugália–Magyarország 63–69 (16–20, 15–18, 18–14, 14–17)
SZERDÁN JÁTSZOTTÁK
Portugália–Magyarország 74–70 (14–23, 28–10, 13–24, 19–13)

(MTI)

 

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: egy évre kitiltották a játékvezetőt meglökő szurkolót

Kosárlabda
2026.01.09. 12:09

Gyász: elhunyt Uljana Szemjonova, a legendás szovjet kosaras

Kosárlabda
2026.01.09. 11:31

Női kosár MK: nem lesz címvédés, lemarad a négyes döntőről a DVTK

Kosárlabda
2026.01.07. 21:24

Női kosár NB I: ceglédi veresége után győzelemmel kezdte az évet a Sopron

Kosárlabda
2026.01.03. 20:48

Takács-Kiss Virág kosárlabdázó a spanyol élvonalba igazolt

Kosárlabda
2026.01.03. 16:20

Női kosárlabda évértékelő: van honnan visszatalálni a győztes útra

Kosárlabda
2025.12.30. 13:16

Kathryn Westbeldet boldogsággal tölti el, hogy Magyarországot képviselheti

Kosárlabda
2025.12.28. 10:19

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
2025.12.24. 14:45
Ezek is érdekelhetik