Férfi kosár Euroliga: Elértem valamit, amit régóta kergetek – Hanga

2023.05.22. 10:03
null
Hanga Ádám és az Euroliga-trófea (Fotó: Getty Images)
Hanga Ádám, a Real Madrid magyar válogatott kosárlabdázója vasárnap este csapatával legyőzte az Olimpiakoszt az Euroliga döntőjében, amivel ő lett az első magyar férfi kosárlabdázó, aki megnyerte a legrangosabb európai kupasorozatot.   

A 34 éves játékos az M4 Sport Nemzeti Sporthíradójának felidézte, hogy az elmúlt 10-11 évben négyszer is eljutott a final fourba, ebből a vasárnapi volt a harmadik fináléja, de most először sikerült nyernie.

„Ez egy olyan dolog, amit egy magyar játékos sem ért még el, én vagyok az első és elképesztően boldog vagyok, mivel nagyon sokat vártam erre a címre” – mondta Hanga, majd hozzátette, elsősorban a családjával szeretne ünnepelni, aztán szerdán nekivágnak a bajnokságnak.

„Elértem egy olyan dolgot, amit nagyon-nagyon régóta kergetek” – emelte ki a korábban a Barcelonában is megforduló kosárlabdázó, majd elárulta, hogy az interjút követően bemegy az öltözőbe és iszik egy sört a csapattal.

KOSÁRLABDA
FÉRFI EUROLIGA
DÖNTŐ

Olympiakosz Pireusz (görög)–Real Madrid (spanyol) 78–79 (24–17, 21–28, 18–14, 15–20)
A legjobb dobók:
Vezenkov 29, Canaan 21, McKissic 14, ill. S. Rodríguez 15, Zavares 13, Hezonja 12, Causeur 11

Legfrissebb hírek

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
19 órája

Hanga Ádám 11 pontjával egyenlített a Badalona a férfi kosárlabda BL-ben

Kosárlabda
20 órája

A magyar válogatott center lett a hét játékosa az Euroligában

Kosárlabda
2026.04.04. 13:45

Férfi kosárlabda Euroliga: élre állt az Olympiakosz; Spanyolországban kapott ki a Real Madrid

Kosárlabda
2026.04.03. 23:00

Férfi kosár Euroliga: nagy fordítás a Hapoel Tel-Avivtól, a Partizan nyerte a belgrádi derbit

Kosárlabda
2026.04.02. 22:20

Férfi kosár Euroliga: kikapott a címvédő Fenerbahce, a Baskonia legyőzte a Hapoelt

Kosárlabda
2026.03.27. 23:28

Sorozatban 13. hazai meccsét nyerte meg a Real Madrid a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.03.27. 00:01

A Crvena zvezda hosszabbítás után nyert Spanyolországban

Kosárlabda
2026.03.25. 23:00
Ezek is érdekelhetik